Higuaín: A Barca és Messi a legjobb

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 25. 17:41
Gonzalo Higuaín annak ellenére, hogy a Real Madrid játékosa, gondolkodás nélkül kijelentette az AS sportlapnak: jelenleg a Barcelona a világ legjobb futballcsapata, Lionel Messinek pedig ugyancsak nincs párja. Emellett azt is elmondta Pipita, hogy Benzemával jól megértik egymást, és aki mást állít, az nem mond igazat.



Rivalizálás ide, személyes ellentétek oda, Pipita akkor sem kertel, ha kényes kérdésre kell válaszolnia. Ezúttal az AS-nek beszélt köntörfalazás nélkül arról, kiket tart jelenleg a világ labdarúgásának urainak.

„Embere válogatja, de az én mércém szerint Lionel Messinek nincs párja, ő a világ legjobb futballistája. Ami a csapatokat illeti, az elvitathatatlan, hogy a valaha volt legnagyszerűbb klub a Madrid, de jelenleg a Barca a legkiemelkedőbb. Nehéz ezt bevallani, de így van” – nyilatkozta az argentin támadó.

Higuaín emellett elmondta, Manuel Pellegrini maximálisan bízik benne annak dacára, hogy a szezon elején rendre csupán a kispadra jelölte.

„Sokat kellett küzdenem a helyemért, sohasem volt könnyű. Az előző szezonban én voltam az első számú gólvágó, az idény elején mégis csak csereként számított rám, de kemény munkával visszaverekedtem magam a kezdőbe. Mindvégig hittem benne, hogy meg tudom csinálni, és meg is csináltam” – veregette meg saját vállát Higuaín, aki tagadja, hogy Benzemával gyilkolnák egymást az öltözőben.

„Egyáltalán nem volt ellenemre, hogy leigazoltuk Benzemát, ez nekem csak plusz motivációt jelentett, hogy még többet dolgozzam. Semmiféle feszültség nincs köztünk, ez a média kitalációja, sőt kifejezetten jó barátok vagyunk. Nem beszélünk egymással napi két és fél órát, de beszélünk és sokat nevetünk” – számolt be Pipita vetélytársához való viszonyáról.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu