Hiddink: Sneijder és Maicon ide? Kamu

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2012. július 27. 12:47
Guus Hiddink a SportHirado.hu kérdésére tagadta, hogy Wesley Sneijder és Maicon leigazolása komolyan felvetődött volna az Anzsinál, és arra kéri a közvéleményt, ne vegyen komolyan minden pletykát. A Mahacskala vezetőedzője az elszántságnak és a jobb helyzetkihasználásnak tudja be a Bp. Honvéd elleni 4-0-s győzelmet, ezzel együtt az Európa-liga-továbbjutást. Marco Rossi szerint csak annyiról van szó, hogy kiütközött a tudáskülönbség.

 

A Bp. Honvéd Oroszországban megszorongatta az Anzsit, ám a visszavágó 0-4-évél visszaállt a világ rendje, a hazaiak ráadásul tíz emberrel fejezték be a meccset Vernes Richárd kiállítása miatt.

Guus Hiddink szerint ez is bizonyítja, nem becsülték le az ellenfelet, és nem vették természetesnek, hogy ebből a párharcból csak ők juthatnak tovább.

„Az első meccsen minimális előnyt harcoltunk ki, így az volt a célunk, hogy minél előbb betaláljunk. A különbséget az elszántság jelentette, valamint az, hogy mi jobban gazdálkodtunk a helyzeteinkkel, a Honvéd sokat rontott a kapu előtt” – értékelt a holland mester a találkozót követő sajtótájékoztatón.

„A középpályán sokat dolgoztunk, a két csatárunk is kitett magáért, azt nyújtotta a csapat, amit vártam. Ne felejtsük el, még csak a szezon elején járunk, néhány hibát tudjunk be ennek.”

A Honvéd sajtófelelőse már „leintette” a sajtótájékoztatót, amikor Guus Hiddink rámutatott tudósítónkra, hogy az ő kérdését még mindenképp meg szeretné hallgatni. Azt akartuk megtudni, hogy a sajtóban megjelent pletyka, mely szerint az interes Wesley Sneijder és Maicon is Dagesztánba tart, mennyire fedi a valóságot. A sztáredző szerint semennyire.

„Rengeteg hír lát napvilágot velünk kapcsolatban a médiában, nem kell az összeset komolyan venni. A konkrét eset kapcsán annyit mondok, nincs napirenden a szerződtetésük.”

Ezt követően Marco Rossi, a Honvéd mestere értékelte az összecsapást.

„Az első félidőben jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki – hatalmas kár érte, hogy egyiket sem sikerült berúgni. Nekik ugyanakkor már az első lehetőségük beakadt, valósággal odaajándékoztuk a vezetést az Anzsinak” – fogalmazott az olasz szakvezető.

„A második játékrészt megint csak remekül kezdtük, de a kapu előtt ismét pontatlanok voltunk, szemben az ellenféllel. Amikor Vernes Richárdot kiállította a bíró, számunkra véget ért a meccs.”

„A szurkolók a továbbjutásról álmodoztak, de nekünk reálisabbnak kell látnunk az erőviszonyokat. Az Anzsi jóval erősebb csapat, és bár az első félórában kevés helyet hagytunk nekik, utána – pláne a piros lapot követően – kiütközött a tudáskülönbség.”

„Ezzel a meccsel többet nem is kell foglalkozni, egy új versenysorozat kezdődik olyan csapatok ellen, mint a Debrecen vagy a Videoton. A Siófok elleni rajtot reményeim szerint megnyomjuk, bízom a jó meccsben” – tette hozzá Rossi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nincs kegyelem: Eto'o kettő, Anzsi négy!
Becsülettel küzdött a Honvéd, viszont nem sokra ment vele, a kétgólos Samuel Eto'o vezetésével 4-0-ra nyert és 5-0-val ment tovább az Anzsi az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójából....
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Vörös József 2012. július 27. 23:43 (5)
Rajongó
  1121
Én odamennék, úgy mint Eto'o, kapnám a fizetést, aztán ******nék mindenre, persze 30 fölött értelmes odamenni..
Székely Dániel 2012. július 27. 14:12 (4)
Bajnok
  2475

„Etoo-n meg Zhirkov-on kívül nincs valami nagy név ebben az Anzsi-ban, tele van jó sok N.É.G.E.R játákossal!




[Hivatkozás: Pisti Steve 2012. július 27. 13:43]
Még Samba is nagyobb névnek mondható talán.
De amúgy nem jött össze az Anzsinak, hiába gazdagok, nem sokan akarnak oda menni..
Pisti Steve 2012. július 27. 13:43 (3)
Megszállott
  7626
Etoo-n meg Zhirkov-on kívül nincs valami nagy név ebben az Anzsi-ban, tele van jó sok N.É.G.E.R játákossal!
Hajrá Valencia!!!
Fekete Krisztián 2012. július 27. 12:51 (2)
Ígéret
  404
Óóóóóóóóóóóóóó méghogy a sprthiradónak adott inrewievet haggyuk mááár...
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 27. 12:39 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64249
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
15:54  Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36  A PSG kibabrálhat a Napolival15:21  Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01  Műfogsor a pályán - videó!14:57  „A Dortmund megnyeri a BL-t”13:53  A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:20  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46  Íme, az új angol mez – fotó11:52  A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere22:24  Büntetés a Romának és az Internek22:02  Az Atlético elengedi Falcaót21:33  Európa-liga-döntő Varsóban?20:56  Börtönben a Steaua elnöke20:16  Hivatalos: Mourinho távozik!19:34  Neymar beintett a Barcelonának18:33  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény16:56  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!16:28  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja  A Spursből igazolna a Liverpool  Moyes munkába állt az Old Traffordon  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va  Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa  Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa  A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a Barcát
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók