A Debrecen drámai körülmények között nyerte meg vasárnap a bajnoki
címet, hiszen bár kikapott Kecskeméten, a rivális Videoton is vereséget
szenvedett Győrben. Herczeg András érthetően büszke csapatára.
„Nagyon kiélezett versenyfutás volt, komoly riválisaink akadtak –
kezdte értékelését a klubmenedzser a dvsc.hu-n. – Idény közben több
csapat „benyújtotta igényét” a bajnoki címre. A kecskeméti mérkőzés is
jól tükrözi, hogy a kisebb csapatok nemegyszer meg tudták szorongatni a
nagyobbakat, és nekünk egy ilyen mezőnyben sikerült megnyerni a
bajnokságot.”
Herczegnek némi elégtételt jelent az első hely, hiszen elmondása
szerint sokszor alaptalan kritikák érték a csapatot, amely a
többfrontos terhelés ellenére valamennyi sorozatban megállta a helyét.
A szakember felhívta a figyelmet az együttesét ért sérüléshullámra,
amely akár végzetesnek is bizonyulhatott volna a bajnoki véghajrában.
„Sok nehézséggel küszködtünk. Csak egy példa: amikor tavaly Diósgyőrben
sikerült megnyernünk a bajnokságot, abból a csapatból most hárman
voltak a kezdőben a KTE ellen. A többiek különböző sérülések,
eltiltások miatt hiányoztak. Komlósival, Mészárossal, Szakállyal és
Rudolffal másképpen is tudunk játszani.”
Herczeg külön köszönetet mondott a második csapatnak, amelyből számos
játékos szállt be a felnőttek közé idény közben, és egytől egyig komoly
erősítést jelentettek.
A szakvezető szerint most nincs más feladat, tisztességesen fel kell
készülni a Magyar Kupa-döntőre, amelynek megnyerése feltenné a pontot
arra a bizonyos „i”-re.
