"Tisztességesen álltunk hozzá, a csapat mindent megtett, nagy szívvel küzdött" – kezdte a szakvezető a Loki hivatalos honlapjának adott nyilatkozatát. "Megtettük a magunkét, nem lehet elmarasztalni a srácokat, tudomásul kell venni, hogy jelenleg a PSV ennyivel jobb együttes. Ellenfelünk nagy nyomást próbált ránk helyezni, amikor a labda nálunk volt, ez is közrejátszott abban, hogy inkább ők birtokolták a játékszert. Fölényben játszottak, és megérdemelték a győzelmet. Ha kevesebb is, mint a hazaiaknak, de nekünk is voltak lehetőségeink, sajnálom, hogy nem sikerült betalálni. A jobb csapat nyert. A második félidőben fegyelmezettebbek voltunk, hiányérzetem azért van, mert indokolatlanul sok labdát elszórtunk.
A PSV Eindhoven vezetőedzője a Debrecen ellen 3-0-ra megnyert Európa Liga-mérkőzés után elégedetten nyilatkozott, bár hozzátette, hogy a második félidőben visszavett egy kicsit csapata.
"Nem kezdtünk túl jól, de utána felpörögtünk, és remek tempót diktáltunk" – mondta Fred Rutten. "Türelmesen játszott az együttesem, ennek köszönhető az első két gól a szünet előtt, így jó érzéssel mentünk pihenőre. A második félidőben a DVSC feljavult, ekkor mi már csak 60-70 százalékos teljesítményt nyújtottunk, ám így is voltak lehetőségeink a gólszerzésre, de vagy a kapufát találtuk el, vagy a vendégek kivédekezték a támadásainkat. Azzal tisztában vagyunk, hogy a hét végén az Utrecht ellen majd több kell.
GÓLÖSSZEFOGLALÓ! Bosszantó vereségbe szaladt bele a Debrecen, amely 3-0-ra kapott ki idegenben a PSV-től a labdarúgó Európa-liga I-csoportjának negyedik játéknapján. Az eredmény azért is fájó, mert a magyar bajnok sokszor...
Tovább a teljes cikkhez »