„Hat csapat küzd majd a bajnoki címért”

Létrehozva: 2010. február 25. 15:06
Kiválóan sikerült a címvédő DVSC-TEVA téli, héthetes felkészülése, de Herczeg András klubmenedzser úgy véli, a bajnoki címért a megerősödött Videoton, az Újpest, a Győr, a Zalaegerszeg és az MTK is versenyben lesz. A szakember reméli, hogy a Loki pénteki bemutatkozása sikeres lesz a hatalmas átalakuláson átesett, bennmaradásért küzdő Diósgyőrrel szemben.

Az NB I 2009-2010-es kiírásának első fele szép sikereket és váratlan pofonokat is tartogatott a hajdúsági együttesnek. Meglepetést keltett, még az emlékezetes BL-szereplést is figyelembe véve, hogy akadt egy hármas kudarcsorozata Herczeg András csapatának, amely a hajrára magához tért, a második helyre került, s mindössze két pont a hátránya a listavezető Videotonnal szemben.

Az egyhetes halasztás után pénteken este végre ismét bajnoki pontokért csatázhatnak a honi élvonal képviselői, a DVSC hazai pályán kezd a Diósgyőr ellen.

„Egyértelmű, egészséges drukk van a csapatom játékosaiban, ez különösen igaz, amikor a bemutatkozásra várunk. Természetesen most mondhatnám, hogy kiválóan sikerült a felkészülésünk, de a minősége úgyis a mérkőzéseken derül ki. A Bajnokok Ligája-szereplés sem módosította az eredeti terveinket, a háromhetes pihenőt követte az intenzív hat-, illetve a halasztás miatt héthetes intenzív gyakorlás” – mondta a Sporthirado.hu-nak Herczeg András.

A riválisokhoz képest a Lokinál kisebb volt a játékosmozgás, a kölcsönbe adott futballisták visszatérése mellett csak a kecskeméti Yannick megszerzése emelhető ki. A korábbi kulcsemberek közül Leandro Ciprusra távozott, vagyis az elmúlt hetekben nem kellett jelentősen módosítani az NB I címvédőjének játékát.

„Yannick folyamatosan épül be a csapatba. Az is érthető, hogy nehéz a dolga, mintha a korábban  jól megszokott közegben kellene bizonyítania. De reméljük, hogy hamarosan lezárul a beilleszkedési folyamata” – jegyezte meg a debreceni klubmenedzser.

A bajnokcsapattal ellentétben a pénteki rivális diósgyőrieknél más a helyzet, Aczél Zoltán helyett már Tornyi Barnabás felel a szakmai munkáért, a keretben pedig „földindulásszerű” változások történtek. Többen távoztak az őszi alapcsapatból, az érkezők között pedig olyan játékosokat találunk, mint az U20as vb-n bronzérmes Zámbó Bence, valamint Bajzát Péter, Bojan Brnovics, Zoran Supics, Somorjai Tamás, Dobos Attila, Sadjo Haman vagy Zsivoczky Norbert.

„Úgy készülünk, hogy nagyon motivált és elszánt csapattal találkozunk. Nehéz mérkőzés lesz, de egyértelmű a célunk, győzni akarunk! – jelentette ki Herczeg András, majd kitért a bajnoki esélyekre is: - Pénteken mindenképpen pontokat kell szereznünk, mert rendkívül nagy csata várható majd az aranyéremért. Bajnokok szeretnénk lenni, de erre esélye van a Videotonnak, az Újpestnek, a Győrnek, a Zalaegerszegnek és az MTK-nak is!”

 
A 16. FORDULÓ MŰSORA:
PÉNTEK:
DVSC - DVTK 19:00
SZOMBAT:
Videoton - Kecskemét 14:00
Paks - ZTE 14:00
Kaposvár - Honvéd 14:00
MTK - Lombard Pápa 14:00
FTC - Haladás 15:00
Újpest - Győr 17:30
VASÁRNAP:
Vasas - Nyíregyháza 17:30

 

AZ NB I ÁLLÁSA:
1. Videoton 15 10 3 2 36 19 17 33
2. Debrecen 15 10 1 4 29 20 9 31
3. Újpest 15 9 2 4 25 18 7 29
4. Zalaegerszeg 15 8 2 5 29 24 5 26
5. Győr 15 7 5 3 18 10 8 26
6. MTK 15 7 4 4 28 18 10 25
7. Pápa 15 7 1 7 24 20 4 22
8. Kaposvár 15 6 4 5 23 21 2 22
9. Paks 15 5 5 5 16 18 −2 20
10. Vasas 15 6 1 8 23 36 −13 19
11. Ferencváros 15 4 5 6 17 21 −4 17
12. Haladás 15 4 3 8 21 30 −9 15
13. Kecskemét 15 4 2 9 27 35 −8 14
14. Bp. Honvéd 15 3 5 7 16 22 −6 14
15. Diósgyőr 15 3 3 9 18 25 −7 12
16. Nyíregyháza 15 2 4 9 19 32 −13 10

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. február 28. 12:05 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Liktor Martin 2010. február 26. 19:58 (12)
Ígéret
  216
Jó utat a fradinak az nb-2be!

Bayern Fan20 2010. február 26. 13:52 (11)
Rajongó
  701

„Újpest mindig JÖVŐRE,Újpest mindig JÖVŐRE!!!!!
Aki nem tapsol az paraszt fradisra!!!!!

Hajrá LOKI!!!!!!





[Hivatkozás: Tóth Drew 2010. február 25. 17:30]
Csak a FRADI!!! Csak A FRADIKA!!!!!!



FÚJPEST SEHOL SINCS!!!! ÉS NEM IS VOLT SOSE-.....
Ofra Alex 2010. február 25. 17:43 (10)
Megszállott
  6414

„Újpest mindig JÖVŐRE,Újpest mindig JÖVŐRE!!!!!
Aki nem tapsol az paraszt fradisra!!!!!

Hajrá LOKI!!!!!!





[Hivatkozás: Tóth Drew 2010. február 25. 17:30]

Hajrá Real Madrid!!!
Tóth Drew 2010. február 25. 17:30 (9)
Újonc
  128
Újpest mindig JÖVŐRE,Újpest mindig JÖVŐRE!!!!!
Aki nem tapsol az paraszt fradisra!!!!!

Hajrá LOKI!!!!!!
Andre Alves 2010. február 25. 16:28 (8)
Újonc
  60
WááááHáááá

Hajrá VIDI!!!!!!!!!!


ÚJPEST ULTRAS 2010. február 25. 16:20 (7)
Újonc
  35
Hajrá Lilák és Csak az Újpest!!!
Remélem jövőre már megint megtekeinthetem élőbe a Békéscsaba-fradi meccset!
HAJRÁ ÚJPEST!
Mocskos fradi, mocskos kondások!


Ibra Cadabra 2010. február 25. 16:15 (6)
Újonc
  144
Hajrááá Haladás de azééér remélem a Debrecen nyeri a bajnokságot !!!!
Törölt felhasználó 2010. február 25. 16:09 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Ofra Alex 2010. február 25. 16:07 (4)
Megszállott
  6414

„HAJRÁ DEBRECEN! ”




[Hivatkozás: Tóth János 2010. február 25. 16:02]

Hajrá Real Madrid!!!
Tóth János 2010. február 25. 16:02 (3)
Újonc
  34
HAJRÁ DEBRECEN!
Liktor Martin 2010. február 25. 16:01 (2)
Ígéret
  216
HAJRÁ ÚJPEST!!!
Liktor Martin 2010. február 25. 16:01 (1)
Ígéret
  216
HAJRÁ ÚJPEST!!!
24 ÓRA
12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:11  Beckham mellett kampányol Giggs21:44  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!20:47  Barcelona-ajánlat Giovincóért20:06  Elhagyhatta a kórházat Abidal19:40  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke18:15  Így láttam – BL-döntő a helyszínen17:36  Mihajlovics a szerb kapitány16:38  Torres is befért a spanyol bő keretbe!16:18  Drogba elhagyja a Chelsea-t15:30  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!15:16  Berbatov: Elhagyom a Unitedet14:08  Del Piero: Új életet kezdek14:05  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték12:40  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve  Speciális kötést kap Juhász RolandVa  Először bajnok a MontpellierVa  Napoli-cím, szomorú búcsú Del PierótólVa  Szinte ezüstérmes a VideotonVa  Top nyolc emlék a BundesligábólVa  Torino, Pescara: irány a Serie A!Va  A Juventus a kupát is behúzza - blogVa  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!Va  Falcao: minden idők egyik legszebb góljaVa  Solskjaer nemet mondott a PL-reVa  Schweinsteiger sokkot kapottVa  Megaigazolásra készül a BL-győztesVa  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS