Három hétre kidőlt CR7!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 30. 13:52
A Real Madrid hivatalos honlapján hétfő délután megerősítették, hogy Cristiano Ronaldo nélkül lesz kénytelen Eb-selejtezőn pályára lépni a portugál nemzeti válogatott a H-csopotban. A kiváló középpályás a Real mallorcai fellépésén ütötte meg a jobb bokáját és előzetes várakozások szerint három hétre kidőlt a sorból.


A blancók megerősítették a hírt, miszerint olyan súlyos sérülést szedett össze Mallorcán CR7, hogy képtelen lesz a válogatott rendelkezésére állni Ciprus és Norvégia ellen. Sőt! A Real Madrid 0-0-s vendégjátéka tehát nem csupán az eredmény miatt lehet fájdalmas.

Az orvosok megvizsgálták, mennyire veszélyes pályára engedni Ronaldót, ekkor derült ki, komolyabb a baj a vártnál.

Pénteken és jövő hét kedden játszik Portugália, de szinte biztos, hogy bajnokikat, illetve az Ajax elleni Bajnokok Ligája-kezdést is elmúlasztja a sztár: Ronaldo tehát sérülés, Carlos Queiroz szövetségi kapitány viszont korábbi botránya miatt marad távol a csapattól.

A mestert azért tiltották el egy hónapra, mert a vb előtt a táborban összerúgta a port a doppingellenőrökkel.

A portugál válogatott programja:
2010. szeptember 3., péntek:
Portugália-Ciprus 21.45
2010. szeptember 7., kedd:
Norvégia-Portugália 20.30

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Beragadt a rajtnál a Real Madrid
José Mourinho gól nélküli döntetlennel mutatkozott be tétmérkőzésen a Real Madrid kispadján. A Mallorca legjobbja a kapusa, Dudu volt, és bár alkalmanként a szerencséjüket is áldhatták, a szigetlakók összességében rászolgáltak...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu