Két hatalmas pofont már kaptak a Vörösök, hiszen május 12-én a 92. percben benyelt góllal 2-1-es vereséget szenvedtek a Portótól, amely így megelőzte a hosszú hónapok óta vezető riválisát a bajnokságban és egy héttel később, ahogy az várható volt, újabb három pontot szerezve bebiztosította az aranyérmet. Egyből semmi.
Közben jött az Európa-liga-finálé, amelynek első félidejében hiába uralták a Chelsea-t, a fordulással valami változott, a Kékek pedig egy szoros mérkőzésen végül a 93. percben döntötték el a trófea sorsát. Kettőből semmi.
Papíron a csapatnak a legkönnyebb dolga a ligában 9. helyen zárt Guimaraes ellen lett volna a hazai kupadöntőben, és ennek megfelelően vezetett is a 22. perctől. Valahogy azonban ezt is sikerült elbukni, és nem máskor, mint a hajrában, hiszen a kiscsapat a 79. és 81. percben betalálva fordított és lett óriási meglepetésre kupagyőztes.
A Benfica ezzel megismételve a Bayern München tavalyi idényét mindhárom sorozatban, amelyben indult, a második helyen zárt. Hiába hangzik ez összességében kiválóan, valójában mérhetetlen csalódottak lehetnek Cardozóék.
| PORTUGÁL KUPA, DÖNTŐ: |
| Benfica-Gumaraes 1-2 (Gaitán 30., ill. Soudani 79., Ricardo 81.) |
