A katalán együttes pompás formában várja az örökrangadót, míg a fővárosban éppen az ellenkezője az igaz. A Real számos vereséget szenvedett ősszel, ennek szinte egyenes következménye volt Bernd Schuster vezetőedző menesztése, aki „búcsúzóul” azt mondta, a Realnak esélye sincs a barcelonai sikerre…
„Nem tagadom, azt érzem, legyőzhetjük a Real Madridot. De nem felejthetjük el, hogy a jelenlegi bajnokkal találkozunk, aki meg akarja védeni a címét. Az biztos, hogy senki sem számíthat öt-hat gólos győzelemre” – mondta a nyáron kinevezett Guardiola.
A Barca kilenc ponttal előzi meg az ősi ellenfelet, egy újabb győzelem esetén már óriási lenne az amúgy sem kicsi különbség. A szurkolók elvárják a hazai sikert, de a tréner óva int az elbizakodottságtól.
„A mérkőzés elején biztosan gólnélküli döntetlen lesz az eredmény, majd meglátjuk, mi lesz később. A találkozó kulcsa, hogy a játékosaim csak a találkozóra fókuszáljanak, a saját feladatukra. Emlékezniük kell arra, hogy mit tettek eddig a szezonban, mitől kerültek az első helyre – tette hozzá a fiatal szakember. – Játszanunk kell, folyamatosan ezt próbálom átültetni a játékosaimba. Remélem, hogy nem vezérli őket bosszúvágy a legutóbbi szezon madridi mérkőzése miatt. Az már a múlt, egyáltalán nem is segíthet nekünk.”
Josep Guardiola biztos abban, az elmúlt hetek problémái ellenére a már Juande Ramos által irányított Real kiváló ellenfél lesz, a legjobb formáját mutatja majd a Camp Nouban.
„A sérülések miatt még lesz gyengébb és veszélytelenebb a riválisunk. A Real Madridban nincsenek szerény képességű játékosok, csak kiváló futballisták kerülhetnek a csapatba. Nagyszerű ellenfelet várunk, szeretném, ha a szurkolók is észrevennék ezt. Szükségünk van a Camp Nou támogatására” – jelentette ki a szakember.
Guardiola zárásként régi barátját, a madridi ikon Raúlt is méltatta.
„Csodálatos példát jelent a személye. Erősebbé válik az a csapata, amely példaképként tekinthet rá. De a Barca is rendelkezik hasonló játékosokkal”.
