Pep Guardiola hónapok óta halogatja a szerződéshosszabbítást, és a Sky Sports brit televíziós csatorna úgy tudja, döntött: az idény végén búcsút int a Nou Campnak.
Hivatalosan még nem tudni, hogyan alakul a sorsa, csupán annyi bizonyos, hogy péntek délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tart a Barcelona elnökével, Sandro Rosell-lel.
A katalán klubhoz közel álló sportújságíró, Guillem Balagué szerint Angliában kezdhet új életet a sikerkovács, akinek a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-kiesés adhatta az utolsó lökést.
„Játékosként többször is közel állt ahhoz, hogy a Premier League-be szerződjön. Szó volt a Wiganről, a Manchester Unitedről, a Liverpoolról és a Spursről is, de végül egyikből sem lett semmi. Menedzserként viszont bizonyítana ott” – mondta a szakíró.
A pletykák szerint az is elképzelhető, hogy szabadságra megy Guardiola, és egy ideig egyetlen klubnál sem vállal munkát, noha sztárcsapatok egész sora kacérkodik vele.
A zuhanyhíradó négy edzőt is szóba hozott a katalánokkal, Marcelo Bielsa, André Villas-Boas, Laurent Blanc és Ernesto Valverde is eséllyel pályázhat a posztra.
Guardiola 2008 óta irányítja a Barcát, amellyel három-három bajnokságot és spanyol Szuperkupát, két Bajnokok Ligáját, egy Spanyol Kupát és két európai Szuperkupát nyert. Utolsó trófeája a Király-kupa lehet, amelynek döntőjét május végén játsszák a Bilbaóval.

Még hivatalos oldalun sincs kinn semmi, eurobarcán van kint hogy holnap elmondja a döntését, de nem biztos!

Viszont akk igaz az amit az előző cikkben írtam, h Cavanit akarják és akk megy Torres....
Igen és ha azt nézzük akkor megnyerték 2003,2007-ben,de előbb nézd meg miről van szó,mert ti a mennyiségre utaztok,de voltak 60-as években is BL nyertesek tudom,viszont nem az össz mennyiségről van szó és nem csak a BL-ről,hanem itt a 2003-2007 osszák.
[Hivatkozás: Istvan Szabolcs 2012. április 26. 22:02]
2003 ban megnyerték a BLT 2004 elődöntő 2005 BL döntő 3-3 11 esekkel bukták el a pool ellen 2006 negyeddöntő 2007 megint BL győzelem.Egy csapatot írjál már le nekem aki ebben az időszakban jobb volt ,csak az eredményeket tekintve ?!!
Ezzel a felfogással a barcának sem volt korszaka , mert nem nyert zsinorban 2 blt így a köztesben voltak nála jobbak ! Jól mondta a gyerek abban a korszakban a milan volt a főmumus.2008 tól , guardiola óta a barca az !