Gary Neville visszavonult

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 2. 21:00
Gary Neville hivatalosan bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól, és többet nem ölti magára a Manchester United mezét. A 35 éves hátvéd újév napján játszotta utolsó mérkőzését a legmagasabb szinten.


 

Az MU kezdőcsapatából már réges régen kiszorult Gary Neville, és az újévi, West Bromwich elleni bajnoki megmutatta: bizony eljárt felette az idő.

Ezt a legendás játékos is belátta, és a Manchester United honlapján bejelentette, felhagy az aktív futballal.

„Örök életemben Manchester United-szurkoló voltam, és valamennyi vágyam teljesült a klubnál. Természetesen csalódott vagyok, hogy véget ért a pályafutásom, de egyszer ennek is be kellett következnie” – nyilatkozta Neville.

A bekk húsz éven keresztül szolgálta a Vörös Ördögöket, akiknél 1991 júliusában írta alá első profi szerződését.

A csapat mezét 602 alkalommal öltötte magára, ezen fellépéseken hétszer volt eredményes.

Az angol válogatottban 85-ször lépett pályára 1995 és 2007 között, két világbajnokságot (1998, 2006) és három Európa-bajnokságot (1996, 2000, 2004) is megjárt.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu