| BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ: |
|
REAL MADRID - APOEL FC 5-2 (2-0) Gólszerző: Cristiano Ronaldo (26., 75.), Kaká (37.), Callejón (80.), Di María (84.) ill. Manduca (67.), Solari (82.-11-esből) Sárga lap: Purszaitidisz (75.) Továbbjutott a Real Madrid 8-2-es összesítéssel |
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
Olyan fölényben játszott a Real Marid az első félidőben, hogy talán nem volt néző, aki úgy gondolta volna, a legendás Santiago Bernabéu Stadionban akár egy gólt is szerezhetne az APOEL. A vendégvédelem sokat kapkodott, rendre az ellenfélhez passzoltak, így szinte alig tudtak kijönni a térfelükről. Cristiano Ronaldo szerezte az első gólt a kapu torkából, miután Gonzalo Higuaín sután tette bele a fejét Marcelo beadásába, a labda pedig éppen a portugál elé pördült. Közben egyre bátrabb lett Kaká, aki szépségdíjas gólt csavart a bal felsőbe, de előtte is utána is volt két gólt érő helyzete, az egyik a kapufát találta el. A félidőben már 5-0-s volt a Real előnye összesítésben, és mivel a második játékrészt is fölényben kezdte, mindenki meglepődött, amikor egy villámgyors ellentámadás végén Gustavo Manduca vezette kapuig a labdát Aílton kiugratása után, és lőhetett 11 méterről. A védők mintha nem vették volna komolyan, Casillas pedig már hiába futott ki rá. Azért percek múlva Cristiano Ronaldo gyönyörű szabadrúgásgólja jelezte, hogy a hazaiak sem veszik fél vállról a meccset. A hajrá igazi gálát hozott, csak úgy potyogtak a gólok, kisebb meglepetésre azonban nemcsak a ciprusi oldalon. Hamit Altintop, a hazaiak török idegenlégiósa összehozott egy tizenegyest a vendégeknek, de végig látszott, hogy a balbekk nem az ő posztja, csak José Callejón becserélése miatt húzódott vissza oda. A góltermelést a végére egyre aktívabban futballozó Ángel Di María zárta le, aki húsz méterről szemtelenül, remek helyzetfelismerésről bizonyságot téve emelt a kapu jobb oldalába a dermedt Pardo fölött, aki csak szemmel tudta követni a labdát. A ciprusi gárda azonban nem lehet csalódott, és nem csak a két gól, hanem a váratlan és nagyszerű BL-menetelése miatt is. A hét gól miatt a meccs nem volt unalmas, de izgalmas sem, mert a Real Madrid továbbjutása igazából egy percig sem forgott veszélyben. José Mourinho csapata összesítésben 8-2-vel jutott az elődöntőbe, ahol a Bayern München vár rá. A bajorokat pedig extra motiváció hajtja a BL-döntő miatt, amit május végén az Allianz Arenában rendeznek. 90+3.: Vége a mérkőzésnek. 90+2.: Mourinho elhagyta a pályát, bement az öltözőbe a lefújás előtt. 90.: Három perc a hosszabbítás. 85.: Di María lendületben, a tizenhatos vonalánál az egész APOEL-védelem előtt elvezeti a labdát, majd nem sokkal a jobb felső sarok mellé-fölé lő. 84.: Góleső a végére, Ángel Di María jön lendületből, majd 20 méterre a kaputól váratlanul a labda alá nyes, megdermesztve ezzel Pardót, aki mozdulni sem tud a labdára. 5-2 82.: Hamit Altintop összehoz egy tizenegyest az APOEL-nek, Adorno elé csúszik be rossz ütemben. Esteban Solari higgadtan helyez a bal alsó sarokba, Casillas el sem vetődik. 4-2 80.: A csereként beállt José Callejón azért még döf egyet, kis forgolódás után, 14 méterről nagy erővel, laposan kilövi a jobb alsót. 4-1 78.: A meccs utolsó cseréje: Hélio Pinto jön le a vendégeknél, helyére Szaciasz érkezik. 75.: Cristiano Ronaldo pontot tesz a meccs végére. Bal oldalról végezhet el szabadrúgást, és gyönyörűen csavar a hosszú felsőbe. 3-1 72.: Majdnem újabb gólt szerez az APOEL, Iker Casillas védi bravúrral Haralambidesz lövését. Sergio Ramos csúnyán lemaradt a ciprusiak csapatkapitányáról. 68.: A gólszerzőt gyorsan le is hozza Ivanovics edző, Adornót küldi be a helyére. 67.: Történelmi pillanat a ciprusi csapat életében! Gustavo Manduca kap remek kiugratást Aíltontól, és a védők között a tizenhatoson belülre vezeti, majd 11 méterről a kifutó Casillas mellett a jobb sarokba helyez. 2-1 65.: Harmadik csere a madridi csapatban, Esteban Granero helyére Raúl Albiol áll. 60.: Cristiano Ronaldo és Paulo Jorge keresztezi egymást a ciprusiak kapuja előtt, a védő összeütközik Boaventurával. A szája vérzik, valószínűleg pótolni kell majd egy-két fogát. 59.: Lassúk az APOEL támadásai, a játékosok láthatóan nem tudnak mit kitalálni a felállt hazai védelem ellen. Közben a másik oldalon Hamit Altintop lő távolról nagyon fölé. 54.: Támadó helyére támadó: Ángel Di María jön be Gonzalo Higuaín helyére. 51.: Marcinho löki el a hazai tizenhatoson belül a labdát fedező Pepét, éppen olyan "elegánsan", ahogy a portugál védő szokta másokkal. Elnézést kér, Pepének viszont fáj. 49.: Granero távoli lövését biztosan fogja Pardo, ez most nem jön ki róla. Közben Ángel Di María melegít. Egy perccel később a továbbra is agilis Kaká lő tizenkét méterről, mellé. 46.: Az APOEL kezdi a második játékrészt. A szünetben cserélt Mourinho, Marcelo helyett Callejónt küldte be. Emiatt Hamit Altintop visszalép a védelembe. A meccs a Bajnokok Ligája negyeddöntő legsimább visszavágójának ígérkezett, és az is. Az APOEL csak nyomokban birtokolja a labdát, veszélyes támadást nem is vezetett, Iker Casillasnak talán kétszer-háromszor kellett felnéznie a könyvéből. Ha a Madrid kicsit komolyabban venné, öt góllal vezetne, de végül is igaza van, ez is több mint elég. Abszolút ellenőrzése alatt tartja a mérkőzést, összesítésben pedig már 5-0-ra vezet. A kiscsapat egyáltalán nem durva, a bírónak eddig egyszer sem kellett elővennie a lapjait. 45+1.: A csapatkapitány Haralambidesz lő egy szögletet, de megcsúszik, és a kapu mögé lő. A bíró le is fújja az első félidőt. 45.: Egy perc lesz a hosszabbítás. 44.: Varane úgy érzi, 30 méterről is tudna gólt szerezni, és laposan nagy erővel ellövi. Hát, most ez nem jött be, méterekkel mellé. 41.: Kaká harmadszor lő, most a tizenhatos vonaláról, féllaposan. Pardo már nem éri el a labdát, ami a kapufát talája el. Zavarban vannak a ciprusi csapat védői, de már 41 perce. 37.: Kaká lemásolja az előbbi akcióját Marcelo visszapassza után, csak most 24 méterről lő, és jobban céloz. Pardo hiába nyújtózik, ezt lehetetlen volt kiszedni a bal felsőből. 2-0 34.: Állandóan a Real Madridnál van a labda, de mintha kicsit félvállról vennék a meccset. Kaká szánja el magát 16 méterről, nem sokkal csavar a bal felső sarok fölé. 31.: Sergio Ramos bokája megrándult, lebiceg a pályáról és ápolják. 30.: Formás ellentámadást vezet az APOEL, amelynek a végén Hélio Pinto lövése pont a tizenhatoson belül futkározó Aíltont találja el. 26.: Cristiano Ronaldo szerzi a szerda este első gólját a Santiago Bernabéuban. Marcelo baloldali beadásába Higuaín rosszul teszi bele a fejét, de ott áll mellette jobbra a portugál, aki pár méterről a hálóba passzol. Ez már nagyon a levegőben volt, csoda, hogy az APOEL eddig megúszta. 1-0 25.: Ketten szorítják présbe Higuaínt, szabadrúgás 28 méterről. Sahin beívelését Ronaldo fejeli centikkel a kapu fölé. 20.: Pardo megint bizonytalankodik egy szögletnél, kiejti a labdát, csak másodszorra van meg neki. Először vezet veszélyes ellentámadást az APOEL is, de Sergio Ramos visszaér és szereli Aíltont. 14: Ronaldo távoli, gyengére sikeredett lövését fogja a vendégkapus. 13.: Csak a hazai csapaton múlik, hogy nem vezet. Még küzdeniük sem nagyon kell, a vendégvédők rendszeresen odapasszolják nekik a labdát. 11.: Gyakorlatilag egykapuzik a Real, az APOEL-védők még tisztességesen felszabadítani sem tudnak. Egy beadásra Pardo úgy vetődik ki a kapujából, mint egy vadászó puma. Látványos mozdulat volt. 8.: Egy jobb oldali Real-szöglet után Pardo kiejti a kezéből a labdát, amire lecsap Ronaldo, de a kapus önfeláldozóan veti rá magát. Közben pedig fúj egyet a bíró. 5.: Sahin tartja meg a labdát a tizenhatos bal oldalán, lövése egy védőről pont Cristiano Ronaldo elé pattan, aki öt méterről Pardóba lövi a labdát. Váratlan lehetőség volt. 2: Az első helyzet. Ronaldo biciklicselek tucatja után középre ad, egy védő rosszul ér bele, Gonzalo Higuaín viszont hat méterről nagy fejeli a kapufa mellé az ajándéklabdát. 1.: Kis passzolgatás után Pepe indítja egy egész pályás passzal Cristiano Ronaldót, aki egy védővel a hátán elesik a tizenhatoson belül. Sípszó nincs, de reklamálás sem. 1.: A Real Madrid kezdte a mérkőzést. ---------- 20:41 Ricardo Carvalho és Lassana Diarra egészségesek, de kimaradtak a Real Madrid ma esti csapatából. A másik oldalon Marcelo Oliveira és Ivan Tricskovszki sérült. 20:36 Az APOEL-nek gólokat kellene rúgnia ma este, ha tovább akar jutni, de a 2012-es év nem a csatáraié. A ciprusi csapat játékosai a január 11. óta 17 idegenbeli meccsen összesen 16 gólt kapartak össze. 20.30 Az is a ciprusiak ellen szól, hogy eddig mind a tíz esetben kiestek a nemzetközi kupából, ha a hazai meccsüket elveszítették. A Madrid múlt héten 3-0-ra nyert Nicosiában. 20:25 A Real Madrid statisztikái több mint meggyőzőek a ciprusi ellenfelekkel szemben. Eddig ötször játszottak szigetországi csapattal, a gólarányuk 29-1. 20:16 José Mourinho bizalmat szavazott a Real Madrid török különítményének. A 2010-ben Puskás-díjas Hamit Altintop ötödszörre került a kezdőbe a szezonban, a mai Nuri Sahin negyedik BL-fellépése a spanyolokkal. 20:05 Üdvözöljük a Kedves Olvasókat, negyven perc, és kezdődik a Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonjának papíron legsimább negyeddöntő-visszavágója. |
Az otthon eddig százszázalékos Chelsea kilenc év alatt már hatodszor jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután hatalmas csatában másodszor is felülkerekedett a negyeddöntőben a Benficán. Lampard tizenegyesgólja után, még a...
Tovább a teljes cikkhez »
