Frank Lampard 2009-től lehet az Interé

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 1. 11:05
José Mourinho úgy nyilatkozott, Frank Lampard 2008 nyarán biztosan nem, egy év múlva viszont biztosan az Internazionale futballistája lesz. A középpályásnak még tizenkét hónap van hátra a szerződéséből, ha az lejár, már sokkal könnyebben vált klubot.


Egyelőre nem követi edzőjét, José Mourinhót Milánóba Frank Lampard – erről maga az edző nyilatkozott a BBC-nek, mondván most még nem igazolja le a Chelsea-től a válogatott középpályást.

 

Ez nem jelenti azt, hogy az Inter lemondott volna a futballistáról, sőt, Mourinho szerint Lampard egy év múlva biztosan az olasz klub alkalmazottja lesz.

„Miután lejár a szerződése, könnyebb lesz őt Milánóba csábítani. Biztos vagyok benne, hogy a 2009/2010-es szezont már az Inter játékosaként kezdi meg.” – mondta a portugál edző.

 

Bár egyes olasz lapok már úgy írták, hogy a 30 éves futballista már mindenben megegyezett a milánóiakkal, Mourinho ezt tagadta. A korábbi Chelsea-edző szívesen hozta volna már most egyik kedvencét, de tudta, hogy a londoni klub most semmiképpen sem engedné el.

 

Lampardnak még egy év van hátra a szerződéséből, és az angolok ezt természetesen szeretnék meghosszabbítani. Sajtóértesülések szerint négy évre szóló kontraktust ajánlottak neki, ám a középpályás még nem döntött, elfogadja-e ezt.

 

A Chelsea egyébként hétfőn nyolcmillió fontért leigazolta a Barcelonától a portugál középpályást, Decót, akire szintén fájt Mourinho foga.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu