A fiatal védő halála annyira megdöbbentette az olasz labdarúgást - és annak vezetőit, - hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) első reakciójaként kapásból lefújták a teljes hétvégi fordulót.
A szövetség első felvetése egyébként az volt, hogy valamennyi bajnoki mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődjön. Antonello Valentini általános igazgató azonban rövid gondolkodás után a halasztás mellett döntött, bár azt még most sem tudni, mikor pótolják be a 33. fordulót.
Európában egyébként mindenhol egyperces néma gyászszünettel kezdődtek a futballmérkőzések, Morosinira emlékezve, az ő képével a stadionok kivetítőjén.
Olaszországban a játékos megdöbbentő tragédiája miatt senkit nem a Juventus - AC Milan bajnoki versenyfutás érdekelt, és a Lazio-drukkereket sem az foglalkoztatta a hétvégén, hogy csapatuk meg tudja-e tartani a Bajnokok Ligája-selejtezőt (play-off) érő harmadik helyet.
Morosini esete ráadásul túl hirtelen jött, hiszen még egy hónap sem telt el egy hasonló, de szerencsésen végződött esettől. Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers zairei középpályása március 17-én esett össze csapata Tottenham Hotspur elleni FA Kupa-negyeddöntőjének első félidejében. 78 percig állt a szíve, de sikerült újraéleszteni, és a kórházban stabilizálták az állapotát.
Mindkét esetnek volt magyar szemtanúja is. Bogdán Ádám, a Bolton magyar válogatott kapusa a pályán volt Muamba eseténél. Filkor Attila pedig Morosini csapattársa volt, a magyar játékost a Pescara-Livorno meccsre egy perccel a tragédia előtt cserélték be.
Piermario Morosini végigjárta az olasz korosztályos válogatottakat, szülei 2001-ben és 2003-ban hunytak el, fogyatékkal élő fiútestvére szintén abban az évben, így egyedül maradt fogyatékos nővérével. "Az ilyen dolgok megváltoztatják az ember életét. Egyfelől tehetetlen dühöt érzel, ugyanakkor segít elérni mindazt, ami a szüleid álma volt" - mondta Morosini 2005-ben.
| SERIE A 2011/2012 |
| AZ ELMARADT 33. FORDULÓ PROGRAMJA: Szombat AC Milan - Genoa, 18:00 Udinese - Internazionale, 20:45 Vasárnap Novara - Lazio, 12:30 Siena - Bologna, 15:00 Atalanta - Chievo, 15:00 Cesena - Juventus, 15:00 Lecce - Napoli, 15:00 Palermo - Parma, 15:00 AS Roma - Fiorentina, 20:45 Cagliari - Catania, 20:45 |
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Juventus | 32 | 18 | 14 | 0 | 53 | 18 | 35 | 68 |
| 2 | AC Milan | 32 | 20 | 7 | 5 | 62 | 26 | 36 | 67 |
| 3 | Lazio | 32 | 16 | 6 | 10 | 48 | 40 | 8 | 54 |
| 4 | Udinese | 32 | 14 | 9 | 9 | 44 | 32 | 12 | 51 |
| 5 | AS Roma | 32 | 15 | 5 | 12 | 52 | 42 | 10 | 50 |
| 6 | Napoli | 32 | 12 | 12 | 8 | 56 | 41 | 15 | 48 |
| 7 | Internazionale | 32 | 14 | 6 | 12 | 47 | 45 | 2 | 48 |
| 8 | Catania | 32 | 10 | 13 | 9 | 42 | 43 | -1 | 43 |
| 9 | Chievo | 32 | 11 | 9 | 12 | 30 | 40 | -10 | 42 |
| 10 | Atalanta | 32 | 11 | 13 | 8 | 37 | 34 | 3 | 40 |
| 11 | Palermo | 32 | 11 | 7 | 14 | 44 | 49 | -5 | 40 |
| 12 | Bologna | 32 | 10 | 10 | 12 | 33 | 38 | -5 | 40 |
| 13 | Siena | 32 | 10 | 9 | 13 | 37 | 34 | 3 | 39 |
| 14 | Cagliari | 32 | 9 | 11 | 12 | 33 | 39 | -6 | 38 |
| 15 | Parma | 32 | 9 | 11 | 12 | 41 | 50 | -9 | 38 |
| 16 | Fiorentina | 32 | 9 | 10 | 13 | 32 | 38 | -6 | 37 |
| 17 | Genoa | 32 | 9 | 9 | 14 | 43 | 58 | -15 | 36 |
| 18 | Lecce | 32 | 8 | 10 | 14 | 37 | 48 | -11 | 34 |
| 19 | Novara | 32 | 5 | 10 | 17 | 27 | 54 | -27 | 25 |
| 20 | Cesena | 32 | 4 | 9 | 19 | 19 | 48 | -29 | 21 |
