Ferguson: Bárkivel felvesszük a versenyt

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 8. 11:25
Kedden este ugyan elmaradt a BL-csúcs, sőt a győzelem helyett „csak” egy pontot szerzett az angol sztárcsapat, de Sir Alex Ferguson szerint bebizonyosodott, hogy kiváló erőkből áll a Manchester United, a folytatásban is bármelyik ellenféllel szemben felveheti a versenyt. A skót mester nem is tart a tavaszi „hadjárattól”, sőt a Valencia CF gólja előtt hatalmasat hibázó Michael Carrickről sem szedte le a „keresztvizet”.


 

A spanyol együttes az első félidőben állította megoldhatatlan feladat elé Ben Amost, így az MU először „kapitulált” a mostani sorozatban. A vendégek egyébként szinte az egész találkozó során veszélyesen és bátran futballoztak, így a Vörös Ördögöknek keményen kellett küzdeniük azért, hogy egyenlítsenek. Ez végül Andersonnak sikerült, aki pályafutása során először szerzett gólt manchesteriként a BL-ben.

A csoportelsőséggel az MU a legjobb tizenhat között bizonyosan elkerüli az FC Barcelonát és a Real Madridot, de ellenfele lehet az Internazionale vagy akár az AC Milan is…Viszont a lehetséges riválisok közé tartozik az FC Köbenhavn, az Olympique Lyon, az Olympique Marseille és az AS Roma vagy az FC Basel. Utóbbi két csapat küzd a továbbjutásért az E csoportban. A H jelű kvartettből a Sahtar Doneck vagy az SC Braga jöhet, feltéve ha a portugálok megelőzik az Arsenalt.

„Elfogadjuk, amit a sors kínál majd nekünk. Olyan csapatunk van, amely bárkivel felveszi a versenyt” – jelentette ki Sir Alex Ferguson a Valencia CF elleni összecsapást követően.

Az MU kedden este pazarló bőkezűséggel tékozolta el a helyzeteit, amelyért majdnem kemény árat fizetett. Michael Carrick ugyanis bántóan ügyetlenül veszítette el a labdát Pablo Hernandez találata előtt, amely után bizony rezgett a léc az Old Traffordon.

„Azért Michael ennél többet tud…Ez egyike volt a balszerencsés eseteknek ezen a találkozón, pedig ettől eltekintve remekül játszottunk! Természetesen mindig jó dolog, ha megdöntünk valamilyen csúcsot, de nem ez a legfontosabb. Múlt keddig huszonkilenc találkozón maradtunk veretlenek, majd jött az elmaradhatatlan vereség. Most örültünk volna, ha hatodik Bajnokok Ligája-találkozónkon sem kapunk gólt, de nem jött össze. De az a legfontosabb, hogy megnyertük a csoportot, sokkal lényegesebb, mint a gólrekord” – szögezte le a rutinos skót sikeredző.

Sir Alex Ferguson úgy érzi, nyernie kellett volna csapatának, hiszen rengeteg helyzetet dolgozott ki.

„Berba ismét négy vagy öt gólt szerezhetett volna, de az ellenfél kapusa több bravúrt is bemutatott. Színvonalas találkozó volt, elégedett lehetek a mutatott játékkal. Az utolsó húsz percben futballozott a legjobban a Valencia, remekül kontrollálta a mérkőzést. Pedig az egyenlítő gólunk után jó esélyünk volt a vezetés megszerzésére, de a hajrára mintha a csapatom is megelégedett volna az elsőséges szükséges eredménnyel. Ez nagyon veszélyes lehet, ráadásul most a védelmünkben tapasztalatlan fiatalok szerepeltek. Nagy kihívást jelentett ez a feladat Fabiónak, Rafaelnek, Chris Smallingnak és Ben Amosnak is”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL: az MU csoportelső, az Inter felsült!
VIDEÓK! Képtelen volt feledtetni gyatra hazai szereplését az Internazionale, amely Róma után Brémában is megaláztatta magát. A kirúgás szélén álló Rafael Benítez edzette olaszok a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának utolsó...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu