Meghökkentő hír, annyi szent! Szó sincs arról, hogy mi találtuk volna ki, erről a tekintélyes AS számolt be, még a hétvégén. Tény, elsőre, másikra és harmadikra is döbbenetes és váratlan ez a felvetés, de tudjuk jól, a mai futballban bármi megtörténhet…
Még az is, hogy a 2009 nyarán 96 millió euróért igazolt Cristiano Ronaldóért bejelentkezik előző klubja. A spanyol sportnapilap szerint a portugál fenomén nem érzi tökéletesen magát Madridban, noha a Real játéka egyre inkább köré épül. Legfőbb „vetélytársa”, a szintén aranylabdás Kaká ugyanis még hosszú ideig sérült lesz, de már a legutóbbi szezonban sem nyújtotta azt a pályán, mait elvártak tőle.
Nyilván, a szurkolók jelentős része kacsának tartja majd CR7 lehetséges költözését, de emlékeztetünk arra, hogy a szintén tavaly óta madridi Kakáért is érdeklődnek. Egyre kevesebb klubvezetőt érdekel, hogy élő szerződése van-e kiszemeltjének…
Arra is emlékezhetünk, hogy Sir Alex Ferguson nem szívesen engedte el Cristiano Ronaldót, többször kijelentette, hogy soha nem dolgozott még ilyen tudású klasszissal, bármikor tárt karokkal fogadja vissza.
Ráadásul az MU malmára hajthatja a vizet, hogy a Realt irányító Florentino Perez szívesen leigazolná az angolok mostani első számú csillagát, a magánéletbeli és szakmai válsággal küszdő Wayne Rooneyt. A két üzletet akár egyszerre is nyélbe üthetik. Persze nem kétséges, a Vörös Ördögük kasszájából vándorolna el nagyobb összeg.
Az AS azt is kiemelte, hogy a portugál szélső még nem adta el manchesteri rezidenciáját, vagyis bármikor visszaköltözhetne a városba…
