Fergie: Eszembe sem jut a visszavonulás

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 18. 10:29
Jó hír a Manchester United játékosainak és szurkolóinak, pocsék információ az ellenfeleknek! Sokan úgy vélik, Sir Alex Ferguson jövő nyáron befejezi sikerekben gazdag pályafutását, de erről most még szó sincs. A skót sikeredző ugyanis él-hal csapatáért és munkájáért, állítja, csak akkor áll fel a kispadról, ha megromlik az egészsége…


 

A világszerte megsüvegelt szakember 1986. november 6-a óta dirigálja hatalmas elánnal a Vörös Ördögöket, vagyis közel negyedszázada tevékenykedik a klubnál. A 2001-2002-es szezon előtt azt mondta, befejezi pályafutását, de néhány hónappal később meggondolta magát. Azóta nem is vetődött fel komolyabban a visszavonulás lehetősége…

„Eszembe sem jut ez a lehetőség! Nem gondolkodom a visszavonuláson. Addig folytatom, amíg az egészségem engedi” – jelentette ki Sir Alex Ferguson.

A 68 esztendős tréner szerdán Dohában tartott sajtótájékoztatót, ebből az alkalomból beszélt közeljövőjéről.

„Megváltozik a helyzet, ha megromlik az egészségem. De a visszavonulás a fiatalok privilégiuma, ők még kezdhetnek más dologba. De nekem már csak az edzősködés marad, ha annak vége, akkor csak egy út állhat előttem, amely lefelé visz…”- szögezte le Fergie.

SIR ALEX FERGUSON NÉVJEGYKÁRTYÁJA:
Született: 1941. december 31., Govan (Skócia)
Pályafutása edzőként: 1974-75: East Stirlingshire, 1975-78: St. Mirren, 1978-86: Aberdeen, 1986 – ? – Manchester United
SIKEREI A MANCHESTER UNITEDDEL: Bajnokok Ligája-győzelem: 1999, 2008 KEK-győzelem: 1991 Európai Szuper-kupa-győzelem: 1991 Világkupa-győzelem: 1999 Angol bajnoki cím: 1993, 1994, 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2007, 2008, 2009, FA-Kupa-győzelem: 1990, 1994, 1996, 1999, 2004 Ligakupa-győzelem: 1992, 2006 FA Charity(Community) Shield: 1990 (megosztva), 1993, 1994, 1996, 1997, 2003, 2007, 2008, 2010
KUPADÖNTŐI A MANCHESTER UNITEDDEL:
Bajnokok Ligája – 1999: MU-Bayern München 2-1 (0-1), g.: Sheringham, , Solksjaer illetve Basler, 2008: MU-Chelsea 1-1, 11-esekkel: 5-4, g.: Ronaldo, ill. Lampard, 2009: FC Barcelona-Manchester United 2-0 (1-0), g.: Eto'o, Messi
KEK – 1991: MU-FC Barcelona 2-1 (0-0), g.: Hughes (2), illetve Koeman
Európai Szuper-kupa – 1991: MU-Crvena zvezda 1-0 (0-0), g.: McClair, 1999: Lazio-MU 1-0 (1-0), g.: Salas
Klub Világkupa -1999: MU-Palmeiras 1-0 (1-0), g.: Keane
Klub-világbajnokság - 2008: MU-Gamba Oszaka 1-0 (0-0),  g.: Rooney
FA-kupa – 1990: MU-Crystal Palace 3-3 (1-1), g.: Robson, Hughes (2), illetve O’Reilly, Wright (2), MU-Crystal Palace 1-0 (0-0), g: Martin, 1994: MU-Chelsea 4-0 (0-0), g.: Cantona (2, mindkettőt 11-esből), Hughes, McClair, 1995: Everton-MU 1-0 (1-0), g.: Rideout, 1996: MU-FC Liverpool 1-0 (0-0), g.: Cantona, 1999: MU-Newcastle United 2-0 (1-0), g.: Sheringham, Scholes, 2004: MU-Millwall 3-0 (1-0), Ronaldo, van Nistelrooy (2, az elsőt 11-esből), 2005: Arsenal-MU 0-0, 11-esekkel: 5-4, 2007: Chelsea-MU 1-0
Angol Ligakupa – 1992: MU-Nottingham Forest 1-0 (1-0), g.: McClair, 1994: Aston Villa-MU 3-1 (1-0), g.: Atkinson, Saunders (2), illetve Hughes, 2003: Liverpool-MU 2-0 (1-0), g.: Gerrard, Owen 2006: MU-Wigan 4-0 (1-0), g.: Rooney (2), Saha, Ronaldo
FA Charity Shield – 1990: MU-Liverpool 1-1 (0-0), g.: Blackmore, illetve Barnes,1993: MU-Arsenal 1-1 (1-1), 11-esekkel: 5-4, g.: Hughes, illetve Wright, 1994: MU-Blackburn 2-0 (1-0), g.: Cantona, Ince, 1996: MU-Newcastle 4-0 (2-0), g.: Cantona, Butt, Beckham, Keane, 1997: MU-Chelsea 1-1 (0-0), 11-esekkel: 4-2, g.: Johnsen, illetve Hughes, 1998: Arsenal-MU 3-0 (1-0), g.: Overmars, Wreh, Anelka, 1999: Arsenal-MU 2-1 (0-1), g.: Kanu, Parlour, illetve Beckham, 2000: Chelsea-MU 2-0 (1-0), g.: Hasselbaink, Melchiot, 2001: Liverpool-MU 2-1 (2-0), g.: McAllister, Owen, illetve van Nistelrooy, 2003: MU-Arsenal 1-1 (1-1), 11-esekkel: 4-3, g.: Silvestre, illetve Henry, 2007: MU-Chelsea 1-1 (1-1), 11-esekkel: 3-0, g.: Giggs, ill. Malouda, 2008: MU-portsmouth 0-0, 11-esekkel: 3-1, 2009: Chelsea-MU 2-2, 11-esekkel: 4-1, g.: Carvalho, Lampard, ill. Nani, Rooney, 2010: MU-Chelsea 3-1, g.:  Valencia, Hernandez, Berbatov, ill: Kalou

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu