A holland sztárcsatár szerződése 2013-ban jár le, és a háttérben intenzív tárgyalások folynak arról, hogyan alakul jövője. Arsene Wenger állítólag már megpróbálta meggyőzni a maradásról, de első körben nem járt sikerrel.
Korábbi spanyol társa két évnyi huzavona után úgy döntött, hogy augusztusban továbbáll, de a világ- és Európa-bajnok nem szeretne példát mutatni az Ágyúsok vezérének, aki szinte egymaga vitte hátán a csapatát az idényben.
„Arsenal szurkolóként mi mást mondhatnék, bízom benne, hogy marad és minél több trófeát nyer majd a csapattal."
Patrick Vieira eközben úgy vélekedik, hogy nem csak a Manchester City jöhet szóba Van Persie esetében: „Higgyék el, számtalan klub felfigyelt arra, amit az elmúlt szezonban művelt. Biztonsággal állíthatom, hogy nem szaladgálnak ötösével az utcán olyan kivételes tehetségek, mint ő, egy évvel szerződésének lejárta előtt."
A bajnoki címvédő sportigazgatója hozzátette: „Óriási lesz a verseny érte a nyáron, nem lesz egyszerű megtartani!"
Fabregas reméli: Van Persie marad
Létrehozva: 2012. május 23. 21:34
Megszólalt a találgatások slágertémájának számító Robin van Persie-ügyben az Arsenalt tavaly a Barcelonáért elhagyó Cesc Fabregas, míg Patrick Vieira óriási versenyfutásra számít az angol gólkirály kegyeiért.

Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
16:36 Egy vagyont fizettek Fergie rágójáért16:15 Balotelli, a tévedhetetlen15:54 Lemondott a BL-aspiráns edzője15:36 A PSG kibabrálhat a Napolival15:21 Katalán színekben pompázik a Barca-mez15:01 Műfogsor a pályán - videó!14:57 „A Dortmund megnyeri a BL-t”13:53 A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:20 Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46 Íme, az új angol mez – fotó11:52 A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19 Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45 A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10 Megszületett Rooney második fia09:04 Ferguson lett az Év Menedzsere22:24 Büntetés a Romának és az Internek22:02 Az Atlético elengedi Falcaót21:33 Európa-liga-döntő Varsóban?20:56 Börtönben a Steaua elnöke20:16 Hivatalos: Mourinho távozik!19:34 Neymar beintett a Barcelonának18:33 Mourinho ideje már rég lejárt – véleményHé Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!Hé Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyétHé A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarjaHé A Spursből igazolna a LiverpoolHé Moyes munkába állt az Old TraffordonHé Neville visszavonulhatHé Franciaországban Ibrahimovic a legjobbHé Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!Hé Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírójaHé Ancelotti már menne, de a PSG nem engediHé Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va Újra BL-győztes az Aukland CityVa Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa Mourinho vinné magával CR-t isVa Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa David Beckham elbúcsúzottSzo Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo Súlyos sérülés a BayernnélSzo Még nem adta fel a SiófokSzo Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo A Fradi nyerte a győri örökrangadót
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
Kezdjük ott honnan veszed azt mondjuk, h az Arsenal tényleg ezt akarja!ez a politikája..Mert én qrvára nem tudom elhinni h jó nekik az "örök vesztes" pozíció! pénz ide pénz oda! Honnan tudod hogy nem akarják e megtartani RVP-t? Lehet mindenáron megakarják, de ő nem akar maradni, mert neki nem biztos h az az élete álma h játszon egy jónevű klubban de árnyékban! Lehet ő trófeát/kat akar nyerni, mert sportember! Pénz ide pénz oda! mint Pl: Nasri, Cesc, Henry Clishy...és lehet nem ér itt véget a sor...persze bele lehet látni ebbe azt hogy mert a klubb ezt akarja, és lehet valamilyen százalékban ez így is van...de hogy lehet olyan csapatnak szurkolni, amelynél a vbezetőséget hidegen hagyja az eredményesség.vagy a drukkerek csak a tulajok zsebeit tömik? ez nekik az élvezet? Akkor gratula hozzá! Bocs haver nem az Arsenal akarom bántani, mert szimpi meg minden..de...üdv!
Arról nem is beszélve, hogy marhaságokat beszélsz.
Jövöre a PL.sorrend:
Manchester City
Chelsea
MU
Van Persie
Liverpool
Tottenham
[Hivatkozás: Angel Di Maria 2012. május 23. 21:08]
az a ciki ebben,hogy akkor RVP egymaga megbassza az egész PL-t?