Euro 2012: tőlük fél az UEFA - videó

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 30. 16:33
Hiába készülnek gőzerővel a lengyel szervezők, mégis van ok az aggodalomra, ráadásul éppen saját honfitársaik részéről. Nem, szó sincs arról, hogy a közvélemény az Euro 2012 ellen fordult volna, de néhányszáz agresszív fiatalember mégis régóta borzolja a kedélyeket, legutóbb pénteken mutatta meg, hírből sem ismeri a sportszerű szurkolás fogalmát, csak és kizárólag a botrányokozásra fókuszál. Igen, a hírhedt lengyel focihuligánok aggasztják az Európa-bajnokság társrendezőjét és az Európai Labdarúgó-szövetséget is.


 

EZ TÖRTÉNT A LITVÁN-LENGYEL MÉRKŐZÉS ELŐTT:

Múlt héten Kaunasban vendégeskedett a fehér-piros nemzeti tizenegy, de a 2-0-s vereségnél is sokkal jobban bosszantotta a lengyel közvéleményt, hogy a felkészülési találkozót komoly botrány előzte meg. A hírek szerint először egymás között verekedtek a huligánok, majd a rendőrséggel vívtak komoly harcot. Közel száz „szurkolót” vettek őrizetbe a litván hatóságok, akik csak könnygázzal, gumibottal és egyéb kényszerítőeszközzel tudták helyre állítani a rendet.

„Hatalmas problémát okozhatnak Lengyelország megítélésének! Aggódunk, de tudjuk, a lengyel kormány is aggódik. De nem engedjük, hogy egy kisebbség elrontsa a többség szórakozását” – jelentette ki Martin Kallen, az UEFA versenyigazgatója.

Az európai szövetség vezetője ugyan azt is hozzátette, hogy a huliganizmus szinte minden lengyel bajnokin jelen van, és bár ez azért erős túlzás, az tény: a hordák igencsak megnehezítik a békés szurkolók életét, bár összecsapásaik döntő többségét a stadionokon kívül „rendezik”. Régóta létezik a „huligánok ligája” is, amellyel nehezen birkóznak meg a hatóságok.

„A kormány azonban elszánt, fontos lépéseket tesz a rendzavarások visszaszorítására. A múlt pénteki események nem festenek jó képet, de a lengyel kormánnyal együtt eltökéltek vagyunk abban, hogy komoly és fontos változásokról döntsünk a közeli hetekben” – tette hozzá az Euro 2012 versenyigazgatója.

Martin Kallen biztos abban, hogy a jövő évi Európa-bajnokság a labdarúgás nagy ünnepe lesz, a tornát nem zavarják majd sorozatos rendbontások.

Marcin Herra, a lengyel szervezőbizottság elnöke szerint hamarosan életbe lép a „zéró tolerancia” a rendbontókkal szemben, ettől is pozitív fejleményeket várnak.

„Az Eb pozitív hatással lesz Lengyelország és Ukrajna megítélésére! Életbe lép az a törvény, amely révén  keményebb és precízebb szankciókat alkalmazhatunk a huligánokkal szemben. A zéró tolerancia megengedi majd, hogy ötszáz ember nem ronthassa el milliók örömét.”

Az új törvény lerövidíti a letartóztatás és az ítélethozatal közti időt, vagyis nem fordulhat elő, hogy valaki egy törvénysértés után még hosszú időn át garázdálkodhasson, miközben várja ügye elbírálását.

„Azonnal őrizetbe vehetjük és bebörtönözhetjük az elkövetőket, ez a rendszer már kiválóan működött a 2006-os németországi világbajnokság idején” – jegyezte meg Herra.

A jegyvásárlók adatai egy központi adatbázisba kerülnek, ezzel is kiszűrik a már regisztrált huligánokat.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu