Elvérzett Győrben a hősies Dunaújváros

Létrehozva: 2014. augusztus 31. 21:07
A Győri otthon Pátkai Máté mesterhármasának is köszönhetően 4-3-ra legyőzte az újonc, egyúttal sereghajtó Dunaújvárost a labdarúgó NB I 6. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. A vendégek - akik továbbra is nyeretlenek - Rowen Muscat kiállítása miatt a 27. perctől kezdve emberhátrányban futballoztak.


A várakozásoknak megfelelően győri támadásokkal indult a találkozó, ennek ellenére a vendégek Peric révén első helyzetüket értékesítették, ezzel megszerezve első idegenbeli góljukat a szezonban. A folytatásban is a hazaiak támadtak, az egyenlítéshez azonban egy védő, Lipták kellett, aki kiharcolt egy büntetőt, illetve egy kiállítást. A 11-est Rudolf lőtte be másodszorra, miután az első kísérletnél többen befutottak a 16-oson belülre, így azt meg kellett ismételni.

A fordulást követően nem sokkal gólra váltotta emberelőnyét Horváth Ferenc együttese. Ezután Pátkai ismét betalált, majd néhány perccel később szépített a Dunaújváros Böőr értékesített büntetőjével. Nem sokkal ezután ismét Pátkai következett, egy gyönyörű fejesgóllal mesterhármast ért el, amellyel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában újabb tizenegyeshez jutott a Dunaújváros, amelyből Böőr ismét betalált, de ez csak a szépítésre volt elég.

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ:

GYŐR-DUNAÚJVÁROS 4-3 (Rudolf 28., 11-esből, Pátkai 53., 59., 67., illetve Peric 17., Böőr 64., 84., mindkettőt 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Videoton 6 6 0 0 19-2 18
2. Paks 6 4 2 0 12-2 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 0 10-4 13
4. Ferencvárosi TC 6 4 0 2 10-5 12
5. MTK Budapest 6 4 0 2 9-9 12
6. Újpest 6 2 4 0 4-2 10
7. Lombard FC Pápa 6 2 2 2 5-9 8
8. Debreceni VSC 5 2 1 2 4-3 7
9. Győri ETO 6 2 1 3 9-10 7
10. Honvéd FC 6 2 1 3 5-6 7
11. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6-9 7
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6-10 4
13. Haladás 6 1 1 4 3-9 4
14. Pécs 6 0 3 3 6-12 3
15. Puskás Akadémia 6 0 2 4 4-11 2
16. Dunaújváros PASE 6 0 2 4 4-13 2

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu