FIORENITINA (4-2-3-1): Frey - Comotto, Felipe, Kröldrup, Pasqual - Montolivo, Donadel - Marchionni, Jovetics, Vargas - Gilardino.
Németország a rekordbajnoktól elvárja a negyeddöntőbe jutást, a Stuttgarttól ugyanez értelemszerűen már bravúr lenne, hiszen a Barcelonát kapta a sorsoláson. Van Gaal mester érzi a bőrén a nyomást:
"Bátran mondhatom, nem a védekezésre koncentrálunk majd. Készen állunk a harcra, de semmiképpen sem becsülhetjük le a Fiorentinát. Ezen a szinten már nincsenek könnyű győzelmek, örülhetünk, ha egyáltalán sikerül bejutnunk a legjobb nyolc közé. "
Az előjelek a Bayern sikerét ígérik. A csúcsformában lévő bőrnadrágosok beérték a listavezető a Leverkusent a Bundesligában, csak jobb gólkülönbségük miatt szorulnak a második helyre. Van Gaal mester mindenkire számíthat, így gyaníthatóan most is a Ribéry, Robben páros kreativitásától várja majd az áttörést. Erre szükség lesz, mert a Bayern hazai BL-mérlege igen gyászos idén, három meccsen négy pontot szereztek, és mindössze egy góllal örvendeztették meg az Allianz Arena közönségét.
Teljesen ellentétes utat járt be a szezonban a Fiorentina. Az ősszel még szárnyaló toszkánok kipukkadtak az év elejére, a bajnokságban már csak tizenegyedikek, legutóbb a Sampdoria otthonában szenvedtek kétgólos vereséget. Zuhanórepülésbe kezdtek az A-ligában, öt meccs alatt egy pontra futott az erejükből.
Cesare Prandelli mester három dologtól tart leginkább: "Ribérytől, Ribérytől és Ribérytől". A lilák szakembere nem számíthat a válloperáción átesett Gamberinire és Santanára, illetve Cristiano Zanettire és a doppingoláson ért Mutura. Az olaszoknak ezen a meccsen a biztonságra kell törekedniük, idegenben meglepően jó a mérlegük Európában, utóbbi tizenegy meccsükből csupán kettőt veszítettek el.
