Fejér megyét elhagyva 1979-ben Debrecenbe igazolt, és haláláig kötődött a városhoz. Az élvonalbeli DMVSC-ben – akkor így hívták a Lokit -, majd a másodosztályú Kinizsiben játszott. Utóbbinál kezdte el a sikeres edző karrierjét is, amit Kabán folytatott.
Az ő irányításával jutott fel a DVSC az NB I-be, és 1995-ben a klub történelmének akkori legjobb eredményét produkálta: a bronzérmet szerezte meg csapatával, amelynek hat tagja vett részt az atlantai olimpián. Váratlanul és érdemtelenül állították fel 1997-ben a szeretett klub kispadjáról. Utána Zalaegerszegre hívták, ahol szintén nagy népszerűségnek örvendett.
Egy évvel később mégis visszatért a Hajdúságba, és miután benntartotta a Lokit az NB I-ben, újból történelmet írt tanítványaival: elhódították a Magyar Kupát.
Később dolgozott Békéscsabán, Nyíregyházán és Hajdúböszörményben, foglalkozott gyerekekkel is, de betegsége miatt az utóbbi időben visszavonultan élt.
A debreceni önkormányzat képviselőtestülete 2004-ben Hajós Alfréd-díjjal tüntette ki.