Megalázó Haladás-bukta Svédországban

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 16. 20:50
A Haladás 3-0-ra kikapott, de a látottak alapján nagyobb is lehetett volna a különbség az Elfsborg elleni Európa-liga találkozón. A szombathelyiek ólomlábakon mozogtak, a visszavágónak már nem lesz tétje, csupán kötelező jellege miatt játsszák le. A szombathelyi mérkőzésen a szép búcsú reményében futnak ki a pályára a zöld-fehérek.


EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

ELFSBORG–HALADÁS 3-0 (0-0)

Boras Arena, 2000 néző, vezette: Murray (skót).

ELFSBORG: Covic - Karlsson, Lucic, Wikström, Florén - Mobäck, Svensson (Nordmark 88.), Danielsson, Bajrami - Ericsson (Ishizaki, 46.), Keene (Avdic, 72.). Vezetőedző: Magnus Haglund.

HALADÁS: Rózsa – Schimmer (Csontos, 87.), Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Molnár, Iszlai, Irhás (Lattenstein, 68.) – Skriba, (Ugrai, 66.) Oross, Nagy G. Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gólszerző: Svensson (62.), Ishizaki (83.), Avdic (90.)

Sárga lap: Wikström (37.), Keene (51.), ill. Molnár B. (27.), Iszlai (49.)

 

A Haladás alárendelt szerepet játszott a találkozón, és ha Rózsa Dániel nem védett volna ihletett formában, kiütéses vereséggel is végződhetett volna a kilencven perc.

A szombathelyiek támadójátéka a nullához konvergált, egy-két kósza megiramodástól eltekintve semmiféle veszélyt nem jelentettek a hazai kapura.

Az Elfsborg futószalagon dolgozta ki a helyzeteket, a Hali hálát adhat az égnek, hogy nem szaladt bele egy, még ennél is komolyabb különbségű vereségbe.  

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS:
90+3.: VÉGE A TALÁLKOZÓNAK! A Haladás a visszavágón már csak a szép búcsúért futballozhat.
90.: AZ ELFSBORG MEGADTA A KEGYELEMDÖFÉST!!! Ishizaki passza után Avdic passzolt a kapuba, eldőlt a továbbjutás.
88.: Az első gólt szerző Svensson le, Nordmark be.
87.: Schimmert Csontos váltja.
83.: 2-0-RA MEGY AZ ELFSBORG!!! Bajrami passza után a csereember kilőtte a jobb sarkot, már nagyon érett.
78.: A játék képe változatlan, nagyon várjuk már a végét.
72.: Keene megy le, Avdic a helyettese.
70.: Bajrami vette át a labdát, majd lőtt a kapuba hat méterről. A játékvezető érvénytelenítette a találatot.
68.: Irhás hagyta el a pályát, Lattenstein a friss ember.
66.: Skriba le, Ugrai be.
66.: Skriba lódult meg középen, kidobta a jobb oldalon teljesen szabadon érkező Nagynak, aki azonban a kapu jobb oldala mellé lőtt.
62.: VEZET AZ ELFSBORG!!! Ishizaki jobb oldali szabadrúgása után Svensson előbb a kapufára fejelt, majd az ismétlésnél már nem hibázott.
59.: Nyomnak a svédek, ezek a percek most megint nem rólunk szólnak.
57.: Hatalmas helyzet maradt ki: Keene trafálta telibe a felsőlécet, a kipattanót Wikström közvetlen közelről melléhelyezte.
55.: Schimmer szabadrúgása után Guzmics bólintott, de Covic könnyedén hárított.
51.: Keene is besárgult.
50.: A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött: az Elfsborg uralja a játékot.
49.: Iszlai szabálytalankodott a félpályánál, sárga lap.
46.: Elkezdődött a második játékrész. A hazaiak cseréltek: Ericsson le, Ishizaki be.
45+1.: Vége az első félidőnek. Hálát adhatunk az égnek, hogy nem állunk vesztésre 45 percnyi játék után.
45.: Egy perc a hosszabbítás.
44.: Lassan peregnek a percek, ezt a félidőt már jó lenne megúszni.
37.: Skribára csúszott rá Wikström, a magyar játékost ápolni kellett. A svéd bekknek egy sárga lapot is kiosztott a játékvezető.
34.: Oross lódult meg a jobb oldalon, ám beadásáról lemaradt középen a berobbanó Skriba Máté.
33.: Rózsa mutatott be hatalmas bravúrt, Danielsson közvetlen közeli fejese után kellett hárítania.
Közben elkezdődött a Steaua Bucuresti-Újpest  mérkőzés itt. Annak a találkozónak az online közvetítését ide kattintva tekinthetik meg.
27.: Molnár Balázs tartotta fel Keene-t, villant a sárga lap.
25.: Hihetetlen, de másodpercekre sem tudjuk megtartani a labdát. Az Elfsborg többször is közel járt a gólhoz, ha ez így folytatódik, nem ússzuk meg döntetlennel a találkozót. 
22.: Keene fejelt fölé nagy helyzetben. Ezt is megúsztuk.
21.: Tóth Péter fejelte ki szögletre a labdát, a Hali továbbra sem találja a saját futballját.
18.: A magyar csapat egyelőre alárendelt szerepet játszik, az Elfsborg beszorítja a kapuja elé.
13.: Svensson jobb sarokra tartó lövését fogta Rózsa.
12.: Keene lövésébe állt bele Kuttor, felszabadult a kapu.
10.: Guzmics lövése szállt méterekkel kapu fölé, de legalább a Haladás jelezte, hogy ott van a pályán.
7.: Mintegy 100 Hali-drukker utazott el Borasba - egyelőre nem azt látják, amit szerettek volna.
5.: Danielsson forgatta meg a szombathelyi védelmet, Rózsa azonban kitolta a labdát a jobb felső sarokból.
4.: Bajrami lőtt messziről, Rózsa bravúrosan mentett.
1.: Elkezdődött a mérkőzés.
A találkozót a haladasfc.nyugat.hu segítségével követjük nyomon.

 

A Haladásnak a tavalyi svéd ezüstérmes, és jelenleg is a bajnoki táblázat második helyén tanyázó Elfsborg otthonában kell elfogadható eredményt kiharcolnia a jövő heti szombathelyi visszavágóra. Egy biztos, nem lesz könnyű dolguk az agresszív játékot játszó svédek ellen, főleg úgy, hogy Kenesei Krisztián (csuklótörés), Vörös Péter (Üzbegisztánba készül) és Rajos Gábor (mandulagyulladás) is hiányzik az utazó keretből. Irhás Ignác először lesz kezdő a Haladásban, Skriba Máté most debütál az Európa-ligában. Bemutatkozhat a visszatérő Nagy Gábor is. Fel kell venniük a kesztyűt a Vas megyeieknek, de elég csak a Debrecenre gondolniuk, a hajdúságiak két góllal voltak jobbak szerdán BL-selejtezőben a svéd bajnoknál, a Kalmarnál.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu