Vito Di Gioia rendőrfőnök a sajtónak elmondta, a család hetek óta figyelte Mourinho Comói-tó partján álló házát, ahol a családjával él. A bűnözők képeket készítettek róla és videón rögzítették éppen merre megy, mit csinál. Követték őt szinte mindenhová.
Di Gioia belső információkra hivatkozva hozzátette, a portugál tréner esetében nemcsak rablásról, valószínűleg emberrablásról is szó volt.
A hatóságok már megtartották az ilyenkor kötelező házkutatást azon a romatelepen, ahol a macedón család lakott. „Egyszerű terveik voltak. Követték a méregdrága luxusautókat, aztán megtudták ki a tulaj, majd megszerezték a lakcímet. Rutinosan oldották meg a különböző helyzeteket" - magyarázta az elöljáró.
Az Internazionale nem foglalt állást az ügyben, a klub szerint ez a rendőrsége tartozik. Mourinhónak már korábban is meggyűlt a baj az alvilággal. Tavaly muszlim radikálisok fenygették meg halálosan, miután merte azt mondani, hogy Sulleyman Muntari formája az iszlámok szent hónapja, a Ramadán alatt esett vissza látványosan.
