Sándor Tamás: egy klasszissal kevesebb

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 12. 11:24
Bejelentette visszavonulását az aktív, professzionális futballtól Sándor Tamás, a debreceniek legendás alakja. A 34 éves kiválóság 11 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, tagja és kulcsjátékosa volt az atlantai olimpián szereplő magyar csapatnak. A gólerős irányítót másfél éve olyan erős hátfájdalmak gyötörték, amely meggátolta abban, hogy érdemi fizikai munkát végezzen és képességeinek megfelelően teljesítsen. A pénteki, debreceni sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy osztrák alacsonyabb osztályban azért még vállalhat szerepet.


Sándor Tamás már egészen fiatalon, az 1990-1991-es bajnokság végén bemutatkozhatott az NB I-ben, ám abban az évben kiesett a Nagykaposi Elemér által irányított csapat. A középpályás így a másodosztályban vált meghatározó emberré, országos ismertségre a DVSC 1993 őszi kiváló menetelése során tett szert.

A válogatott meghívó sem váratott sokáig magára, 1994 tavaszán már bekerült Verebes József válogatottjába. Állandó helyet azonban soha nem tudott kivívni magának a nemzeti tizenegyben, 2000-ig 11 alkalommal ölthette fel a válogatott mezét. Lehetett volna többször is, ám később nem vállalta a szereplést.

Sándor kipróbálhatta magát külföldön, és bár Torinóban nem sok sót evett meg (egy másodosztályú meccsen kapott szerepet), majd kölcsönadták Törökországba, a Genclerbirligihez. Hogy légiós karrierje n.ne legyen csalódás, arról az izraeli évek gondoskodtak, a Beitar Jerusalemben szép éveket töltött, közönségkedvencként búcsúzott.

Itthon Debrecen folytatta, de az utóbbi időszakban már ritkán találkozhattunk a nevével az összeállításban: Sándor ugyanis rengeteget bajlódott sérüléssel, derékbántalmai vezettek ahhoz is, hogy visszavonuljon. A kiváló középpályás valószínűleg Ausztriában, alacsonyabb osztályban még pályára lép.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu