„A Fidesz múlt héten valóban felvette a kapcsolatot menedzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel, de szó sem volt arról, hogy bármilyen szerepet is vállalnék a kampányban, azaz ilyen irányú megkeresés nem történt. Azt kérdezték, hogy egy kiadványban megjelenhetne-e, hogy azt szeretném, ha Magyarországnak olyan kormánya lenne, amely a sportot, és azon belül a labdarúgást kiemelten támogatja” – írta a dzsudzsak.hu-n vezetett blogjában a korábbi debreceni futballista.
Dzsudzsi ezután részletesebben tájékoztatott arról is, hogy szabadidejében nem foglalkozik a politikával, a jövőben sem szeretne szerepet vállalni.
„…Így a leendő – mivel azok még nem is történtek – tárgyalásokon a menedzserem képvisel majd. Éppen ezért döbbenten és szomorúan vettem tudomásul, hogy a honlapomon és más fórumokon is milyen vitát, indulatokat váltott ki mindez, egyesek már plakátokon, pártrendezvényeken „láttak”.
A PSV sztárja állítja, továbbra is csak hőn szeretett sportágára összpontosít, hiszen futballistaként is szép sikereket érhet el.
„Ezzel okozhatok örömet az országnak, minden magyar szurkolónak, legyen akármilyen politikai beállítottságú is. Döbbenetesnek tartom, hogy egy megkeresés ilyen indulatot szít egyesekben. Meglepődni azonban már nem tudok, hiszen a labdarúgáshoz visszatérve, ugyanez játszódott le néhány héttel ezelőtt a lehetséges klubváltásomat illetően, volt, aki már Paris-SG, más pedig Real Madrid-mezben látott. A politikáról a jövőben sem kívánok nyilatkozni” – szerepel a blogbejegyzésben.
Dzsudzsák nem lesz a Fidesz kampányarca
Szerző: shLétrehozva: 2010. január 27. 16:01
Internetes blogjában cáfolta Dzsudzsák Balázs, hogy az áprilisi országgyűlési választások kampányában a Fidesz reklámarca lenne. A PSV Eindhoven sztárja nem kíván politikai szerepet vállalni, minden energiájával a labdarúgósára összpontosít. A válogatott játékos egyébként megdöbbentőnek tartja, hogy milyen indulatokat generált a jobboldali párt megkeresése.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS