Drogba visszatért a válogatotthoz!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 7. 16:30
Pénteken törte el a könyökét, majd megműtötték, hétfőn pedig már ismét a többiekkel lehetett Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti világsztárja. Az orvosi bravúrt követően néhány napot még igénybe vesz a regeneráció, s bár minden bizonnyal kihagyja az első, 15-én Portugália ellen esedékes nyitómeccset, játékosként vesz részt a futballvébén!


Csoda történt, a japánok ellen karját tört csillagnak mégsem kell kihagynia a világbajnokságot: a L'Equipe úgy értesült, hogy Drogba a luzitánok ellen ugyan nem lesz jelen a gyepen, de a brazilokkal és az észak-koreaiakkal szemben magára húzza a narancsszínű mezt.

Olyannyira jó a helyzet, hogy hétfőn már a csapattársakkal nevetgélhetett a kiváló játékos, aki egyelőre gipszet visel a jobb karján, de néhány napon belül azt is leveheti.  

Az ehhez hasonló sérülések minimális gyógyulási ideje hat hét, Drogbának azonban nem kell  ennyi idő. A Chelsea támadójának hihetetlen felépülése erőt és gólokat adhat a nemzeti csapatnak, a futballista eddig 69 válogatott meccsen 44-szer vette be az ellen kapuját.

DROGBA SÉRÜLÉSE (Darth Vader hangjáért elnézést kérünk) :

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sikeresen megműtötték Drogba könyökét
Sikeresen megoperálták a pénteken könyöksérülést szenvedett Didier Drogbát - adta hírül az elefántcsontparti labdarúgó-szövetség. ...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őrület, Drogba mégis játszhat a vébén?!
VIDEÓ: nézd meg Drogba sérülését! Miután Didier Drogba könyöktörést szenvedett a japánok elleni felkészülési mérkőzés elején, a kórházi vizsgálatokat követően a Chelsea ásza letörten jelentette be: nem lesz ott a...
Tovább a teljes cikkhez »
 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu