Di María menne, Khedira megy

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 21. 16:21
A világbajnoki ezüstérmes argentin Angel Di María azt kérte klubcsapatának, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridnak a vezetőitől, hogy engedjék el, másik klubban akar játszani. Erről Carlo Ancelotti, a madridiak vezetőedzője számolt be csütörtökön, a spanyol Szuperkupa pénteki visszavágója előtt.


Di María és a németekkel világbajnok Sami Khedira egyformán attól tart, hogy a Real középpályáján annyi sztárfutballista - köztük a vb-gólkirály kolumbiai James Rodríguez, a vb-győztes Toni Kroos, valamint Luka Modric és Xabi Alonso - szerepel, hogy neki a mostani idényben csak a kispadon jut majd hely. Khedira még nem kérte, hogy eladják.

Sajtóértesülések szerint a 26 éves Di Maríáért a Manchester United több mint 60 millió eurót (18,8 milliárd forint) is kész lenne fizetni.

Khedira a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot elutasította, mostani szerződése még egy évig érvényes. A Marca  szerint a 27 éves német futballista és a klubvezetés közötti viszony annyira megromlott, a felek egy hónapja nem beszélnek egymással, a Real pedig augusztus 31-ig, az átgazolási időszak végéig túl akar adni világbajnok futballistáján.

A spanyol Szuperkupa első, szerdai meccsén a Real 1-1-re végzett a vendég Atlético Madriddal, Khedira nem játszott, Di María pedig a 78. percben csereként lépett pályára.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu