Di María: Csak Ronaldóért maradtam

Létrehozva: 2014. szeptember 2. 12:12
Cristiano Ronaldo hétfőn burkoltan elégedetlenségét fejezte ki a Real Madrid nyári átigazolásaival kapcsolatban, véleménye pedig kedden máris megerősítést nyert, amikor Ángel di María a portugál mellé állva nyilatkozott.


A támadó középpályás 75 millió eurós üzlet keretében távozott a Manchester Unitedhez a nyáron, miután James Rodríguez érkezésével egy egészen izmos szezon ellenére létszámfelettivé vált a Santiago Bernabéuban.

Most azt állítja, ha nincs a csapatnál az aranylabdás, már korábban elhagyja a spanyol szupercsapatot: „Az igazság az, hogy kiváló kapcsolatot ápolok Ronaldóval, és csak neki köszönhetem, hogy maradtam még egy évet."

Az ESPN Radiónak hozzátette: „A lehető legjobbkor hagytam el Madridot, megnyerve a tizedik BL-címet. Pontosan leírtam búcsúlevelemben, hogyan éreztem magam az első naptól a Blancóknál. Hálás vagyok a Man. Unitednek, hogy teljesítette a Madrid elvárásait, és nem érzek extra nyomást, mert én lettem Anglia legdrágább játékosa."

„A Premier League sokal fizikálisabb, sokkal inkább az erőről szól, miközben a La Liga inkább a valódi focit támogatja. Nagyon erős ligába érkeztem, Van Gaal minél gyorsabb alkalmazkodást vár tőlem" – zárta mondandóját.

Di María az újonc Burnley elleni 0-0-s döntetlen során, kezdőként debütált a Vörös Ördögöknél.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu