Csúszik az NB I rajtja: mindenki örül!

Szerző: N.K.Létrehozva: 2010. február 15. 17:42
A Magyar Labdarúgó-szövetség határozata alapján nem most hétvégén, hanem egy héttel később indul tavaszi hadjáratára a honi NB I a 16. fordulóval. A SportHirado.hu körbekérdezte a nyolc pályaválasztó klubot, mit szólnak a halasztáshoz: az MTK-n kívül tulajdonképpen mindegyik elsőosztályú együttesnél örültek a döntésnek.

MIT GONDOL A CSÚSZÁSRÓL AZ UTCA EMBERE?

 

 

Az élvonalbeli klubok tulajdonosi tanácsa fordult azzal a kéréssel az MLSZ versenybizottságához, hogy egy héttel halassza el a rajtot a zord időjárási, valamint az ebből adódóan gyatra pályaviszonyok miatt. Nos, a többség óhaja meghallgatásra lelt. Kezdés jövő hét végén.

A SportHirado.hu megkereste a pályaválasztókat, azaz a Vasas, a Paks, a Videoton, a Kaposvár, az MTK, a Ferencváros, az Újpest, illetve a Debrecen elöljáróit, számoljanak be a jelenlegi állapotokról. A vezetők többsége boldogan vette tudomásul a döntést, egyedül a Hungária körúton nem örültek igazán a csúsztatásnak.

Debrecen-Diósgyőr (jövő péntek, 19):
„Sajnos az időjárás teljesen keresztülhúzta a számításainkat - kezdte Dr. Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója. - Két nap alatt nagy mennyiségű hó esett Debrecenben, éjszaka kemény fagyok vannak errefelé, és most is, ahogy kinézek az ablakon, látom, esik a hó. A lelátó is tragikus állapotban van, s bár a pálya egyes részeiről leszedtük a havat, alul jég és latyak található. Mi örülünk a döntésnek, nem hiszem, hogy a hétvégére  játékra alkalmas állapotba tudtuk volna hozni a stadiont. Bízunk benne, az idő a kegyeibe fogad majd bennünket.”
Paks-Zalaegerszeg (jövő szombat, 14):
„Nálunk is havas a pálya, amit most tolunk le róla - mondta Karszt József, a paksiak technikai vezetője. - Délelőtt még esett, egyelőre nem tudom pontosan megmondani, mit hoz a jövő.”
Videoton-Kecskemét (jövő szombat, 14):
„Mindent megtettünk volna azért, hogy jöhessen a Kecskemét, ám be kell ismerni: lehet, minden igyekezetünk is kevés lett volna a meccs megrendezéséhez - nyilatkozta Berzi Sándor, a Videoton ügyvezető igazgatója. - A hó nagyja le van tolva a pályáról, de az enyhülés miatt sárossá válhat a pálya. Nagy károkat okozott volna, ha ilyen állapotban futballoznak rajta. Még a szakemberek sem tudják, mi fog történni, reméljük, a jövő hétre már jobb lesz a helyzet.”
MTK-Pápa (jövő szombat, 14):
„Hó alatt van a Hungária körút - adott helyzetjelentést Domonyai László, az MTK klubigazgatója. - Ám ez nem jelenti azt, hogy örülünk a halasztásnak. Sőt jobban szerettük volna, ha már most szombaton játszhatunk. Eddig nem kapkodtuk el a takarítást, hiszen folyamatosan esett a hó, de a hétvégére saját költségen, harminc emberrel megfelelő állapotba hoztuk volna a játékteret. Rajtunk nem múlt a halasztás.”
Kaposvár-Bp.Honvéd (jövő szombat, 14):
„Itt képtelenség lett volna futballozni - jelentette ki Illés János, a Kaposvár ügyvezető igazgatója. - Harminc centiméteres hó fedi a pályát, és bár takarítjuk, mindez sok veszélyt rejthet magában. Az olvadás miatt a talaj méllyé válhat. Ha viszont nem esik több hó és a szél is rákezd egy kicsit, akkor a jövő hétre rendben leszünk.”
Ferencváros-Haladás (jövő szombat, 15)
„Az üzemeltető nem tudott garanciát adni arra nézve, hogy szombatra teljesen le tudja takarítani a játékteret - tájékoztatott Igaz András, az FTC technikai igazgatója. - A hó egy része ráolvadt a pályára, a másik fele még ott tornyosul rajta, s ugyan elkezdték a takarítást, valóban nem lett volna sok esélyünk a mérkőzés zavartalan megrendezésére. Az újabb esőzés nem tenne jót nekünk, azt kell mondjam, a helyzet abszolút időjárásfüggő.”
Újpest-Győr (jövő szombat, 17.30)
„Mivel nálunk nincs futópálya a stadionban, a helyzet valamivel bonyolultabb - magyarázta Kovács Zoltán, a lila-fehérek sportigazgatója. - A havat így el kell szállítanunk, a mélyülő talaj viszont nehezebbé, majdhogynem lehetetlenné teszi a hó elhordását. A gépek nem tudnak rámanni a gyepre. Reméljük, nem esik több eső vagy hó, és a következő hétvégén már játszhatunk.”
Vasas-Nyíregyháza (jövő vasárnap, 17.30)
„Úgy volt, hogy ha minimum két egyesület nem vállalja a játékot a pálya használhatatlansága miatt, akkor csúszik a kezdés - festett hátteret a kialakult körülménynek Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke. - Az Újpest, a Ferencváros és a Kaposvár jelezte ezt, így késik a kezdés. A tisztesség azért megkívánja, hogy elmondjam, mi is lemondtuk volna a vasárnapi mérkőzést. Lehordtuk a havat, de a talaj túl mély a játékhoz. Úgy vélem, egy hét múlva már megoldhatóbb feladat vár ránk.”

 

A bajnokság állása:
1. Videoton 15 10 3 2 36:19 17 33
2. Debrecen 15 10 1 4 29:20 9 31
3. Újpest 15 9 2 4 25:18 7 29
4. Győr 15 7 5 3 18:10 8 26
5. Zalaegerszeg 15 8 2 5 29:24 5 26
6. MTK 15 7 4 4 28:18 10 25
7. Pápa 15 7 1 7 24:20 4 22
8. Kaposvár 15 6 4 5 23:21 2 22
9. Paks 15 5 5 5 16:18 -2 20
10. Vasas 15 6 1 8 23:36 -13 19
11. Ferencváros 15 4 5 6 17:21 -4 17
12. Haladás 15 4 3 8 21:30 -9 15
13. Bp.Honvéd 15 3 5 7 16:22 -6 14
14. Kecskemét 15 4 2 9 27:35 -8 14
15. Diósgyőr 15 3 3 9 18:25 -7 12
16. Nyíregyháza 15 2 4 9 19:32 -13 10

 

Hozzászólások
OneHeartOneLove OneUnited 2010. február 16. 21:27 (29)
Újonc
  107

„te inkább csak 1 tv néző vagy semmi több





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. február 15. 22:59]
Már megbocsáss..voltam már kint Újpest mecsen szval nemcsak tv néző vagyok..
gondolom fradista vagy..Kispestnem fog kiesni..(nélkülük nemjó a bajnokság)

Szerkesztve: 2010. február 16. 21:27
Nagy Zoltán 2010. február 16. 12:08 (28)
Bajnok
  3734

„Héy, azért óvatosan a szavakkal, nekem hiányozna az anyukája...





[Hivatkozás: Kispesti Hando 2010. február 16. 09:29]





Kispesti Hando 2010. február 16. 09:29 (27)
Rajongó
  538

„max ****** nem hiányozna senkinek ****** vidi sose lesz bajnok hány bajnoki cimük van? hmm csak NEM NULLA?





[Hivatkozás: Juhász Gábor 2010. február 15. 22:58]
Héy, azért óvatosan a szavakkal, nekem hiányozna az anyukája...
Kispesti Hando 2010. február 16. 09:27 (26)
Rajongó
  538

„ha már nem ti nyertek az már bunda? nevetséges vagy





[Hivatkozás: Joey Knoxville 2010. február 15. 22:58]
Nem, elég ****** a mostani csapat, de most őszintén: Láttad te a meccset?
Juhász Gábor 2010. február 15. 22:59 (25)
Avatar_70_male
Bajnok
  2039

„Újpest-szurkolók vagyunk
Győzni fog a csapatunk
Ellenfelünk megverjük
Szurkolóit leverjük
Utáljuk a zöldeket
És a kispestieket
Győzni fog a csapatunk
Az Újpest Ultras mi vagyunk
Hajrá Lilák és csak az Újpest!




[Hivatkozás: OneHeartOneLove OneUnited 2010. február 15. 20:43]
te inkább csak 1 tv néző vagy semmi több
Juhász Gábor 2010. február 15. 22:58 (24)
Avatar_70_male
Bajnok
  2039

„éniss remélem kiesik a Honvéd meg a Fradi...nemhiányozna senkinek csak sok hülye pestinek...max a balhé !!!


a Vidi lesz a bajnok !!!!!!





[Hivatkozás: Kim Dong Gok 2010. február 15. 20:45]
max ****** nem hiányozna senkinek ****** vidi sose lesz bajnok hány bajnoki cimük van? hmm csak NEM NULLA?
Joey Knoxville 2010. február 15. 22:58 (23)
Újonc
  91

Igazad van...Grat a bunda meccshez !





[Hivatkozás: Kispesti Hando 2010. február 15. 22:16]
ha már nem ti nyertek az már bunda? nevetséges vagy
Kispesti Hando 2010. február 15. 22:16 (22)
Rajongó
  538

„lődd már le magad...
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
hogy jól aludj





[Hivatkozás: Joey Knoxville 2010. február 15. 22:09]
Igazad van...Grat a bunda meccshez !


Szerkesztve: 2010. február 15. 22:17
Joey Knoxville 2010. február 15. 22:09 (21)
Újonc
  91

!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Ha ezt a videót megnézem, mindíg olyan jól érzem magam...=D





[Hivatkozás: Kispesti Hando 2010. február 15. 22:01]
lődd már le magad...
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
hogy jól aludj
Kispesti Hando 2010. február 15. 22:03 (20)
Rajongó
  538

„Hajrá VASAS szétbasszuk a nyíregyházát és a szezon végére meglesz a 4.hely”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. február 15. 20:25]
Jó vicc volt...
Kispesti Hando 2010. február 15. 22:01 (19)
Rajongó
  538

„Mindíg ÚJPEST Örök ÚJPEST! :P





[Hivatkozás: Joey Knoxville 2010. február 15. 20:39]
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Ha ezt a videót megnézem, mindíg olyan jól érzem magam...=D
Kispesti Hando 2010. február 15. 21:59 (18)
Rajongó
  538

„éniss remélem kiesik a Honvéd meg a Fradi...nemhiányozna senkinek csak sok hülye pestinek...max a balhé !!!


a Vidi lesz a bajnok !!!!!!





[Hivatkozás: Kim Dong Gok 2010. február 15. 20:45]
Mi van, sárgák is járnak fehérváron meccsre?

Kispesti Hando 2010. február 15. 21:58 (17)
Rajongó
  538




De reméljük, hogy a honvéd kiesik xD











[Hivatkozás: Andre Alves 2010. február 15. 20:29]
Neked nem mind1, úgy sem jössz el kispestre, nem?
Bármi is lesz a csapattal, az "ultráitok" soha nem lesznek jobbak a kispesti ultráknál, max csak ha minimum 2x annyian vannak.....Erről ennyit ! ******t sem értek !
Kim Dong Gok 2010. február 15. 20:45 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  7




De reméljük, hogy a honvéd kiesik xD











[Hivatkozás: Andre Alves 2010. február 15. 20:29]
éniss remélem kiesik a Honvéd meg a Fradi...nemhiányozna senkinek csak sok hülye pestinek...max a balhé !!!

a Vidi lesz a bajnok !!!!!!
OneHeartOneLove OneUnited 2010. február 15. 20:43 (15)
Újonc
  107
Újpest-szurkolók vagyunk
Győzni fog a csapatunk
Ellenfelünk megverjük
Szurkolóit leverjük
Utáljuk a zöldeket
És a kispestieket
Győzni fog a csapatunk
Az Újpest Ultras mi vagyunk
Hajrá Lilák és csak az Újpest!
Joey Knoxville 2010. február 15. 20:39 (14)
Újonc
  91
Mindíg ÚJPEST Örök ÚJPEST! :P
Andre Alves 2010. február 15. 20:29 (13)
Újonc
  60

„Jaja, reméljük, nem estek ki !





[Hivatkozás: Kispesti Hando 2010. február 15. 20:22]


De reméljük, hogy a honvéd kiesik xD




Törölt felhasználó 2010. február 15. 20:25 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kispesti Hando 2010. február 15. 20:23 (11)
Rajongó
  538

„Hajrá HALI!Hazajött cucu is(Halmosi)Sipos,Bogdanovic ,nyerni kell a Fradi ellen!!




[Hivatkozás: Horváth Bálint 2010. február 15. 18:57]
Így van ! =)
Kispesti Hando 2010. február 15. 20:22 (10)
Rajongó
  538

„Hajrá Fradi! Mindent Bele! 5 uj emberrel jok leszünk !!!




[Hivatkozás: CFC CFC 2010. február 15. 19:00]
Jaja, reméljük, nem estek ki !
24 ÓRA
13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték12:40  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését11:55  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve10:10  Speciális kötést kap Juhász Roland23:30  Először bajnok a Montpellier23:00  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól21:10  Szinte ezüstérmes a Videoton20:49  Top nyolc emlék a Bundesligából19:55  Torino, Pescara: irány a Serie A!18:47  A Juventus a kupát is behúzza - blog16:45  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!16:05  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja15:25  Solskjaer nemet mondott a PL-re14:53  Schweinsteiger sokkot kapott14:18  Megaigazolásra készül a BL-győztes13:31  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Mancini: Erősítünk, a cél a BLCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné MoszkvátCsü  Harmadosztályból Bundesliga-kispadraCsü  Harmadszorra már távozik a Lazio edzőjeCsü  „Kifulladásig” ünneplik a bajnokotCsü  Utolsóként befutott a görög névsor is!Csü  Top tíz emlék a Premier League-bőlCsü  Sepp Blatter bocsánatot kértCsü  Hodgson porrá égette magát – videóCsü  Király-kupa-döntő Alves nélkül
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS