Családi napot rendeznek Diósgyőrben

Létrehozva: 2012. május 7. 17:51
Dudás Hunor ügyvezető igazgató szerint kuriózum számba menő eseményt szervez szombaton a diósgyőri labdarúgóklub, amely megrendezi Családi napját.

 

„A DVTK több, mint egy futballcsapat, egy közösség, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak egymással. Hagyományt akarunk teremteni, mostantól minden évben egy alkalommal lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy a játékosok, a szurkolók, a szponzorok, a szakemberek, az érdeklődők találkozhassanak és kötetlen formában cseréljenek véleményt” - mondta a sportvezető a hétfői sajtótájékoztatón.

Körmöndi Zoltán marketingigazgató elmondta, hogy műfüves kispályán bajnokságot szerveznek, lesz főzőverseny, és a DVTK road-show miskolci állomása is sok érdekességet ígér. A T-Dance táncosok bemutatója után a Grand Up produkciója következik, a kora esti órákban pedig három együttes is koncertet ad.

A szurkolók 10 és 12 óra között találkozhatnak a játékosokkal, de az eseményen részt vesz Szentes Lázár szakmai igazgató is, aki jelenleg ellátja az NB I-es alakulat megbízott vezetőedzői feladatait. A szervezők gondolnak az idősebbekre, és a nagyon fiatalokra is, ugyanis sort kerítenek vöröskeresztes szűrővizsgálatokra, lesz bőranalízis, tanácsadás, wellness-ital kóstolás, óriáscsúszda, ugrálóvár és foglalkoztató sátrat is felállítanak. A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek, a zárásra este fél tíztől kerül sor tűzijátékkal.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 7. 16:51 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65197
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:57  Neymar varázslata kellett Brazíliának21:36  Heinzéék argentin bajnokok lettek21:10  Súlyos büntetés a szegedi balhéért20:34  Capello nemet mondott a PSG-nek19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"18:53  Mata Barcelonába tart?18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21  Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48  Thiagónak könyörög a Barcelona10:43  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás09:38  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello isKe  Carroll végleg elhagyhatja a LiverpooltKe  Elhalasztották Ribéryék botrányperétKe  Dán óriást vett az Aston VillaKe  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók