A portugál válogatott 2011-ben érkezett horrorösszegért a Benficától, de valahogy soha nem nőtt fel az ára által támasztott várakozásokhoz. Gyakran került ki a kezdőből és ha játszott sem nyűgözött le teljesítményével.
A jelen állás szerint szinte garantált, hogy megválnak tőle, a Chelsea-t emlegetik első számú érdeklődőjének.
„Ha nem elégedettek velem, akkor megoldást kell találni – kezdte az O Jogo kérdésére a középpályásként és szélsőhátvédként is bevethető futballista, majd keserűen tekintett vissza az elmúlt közel két évben tapasztaltakra. – Az első naptól kezdve volt egy érzésem, hogy igazából nincs tlejes mértékben szükség rám itt Madridban."
„Most úgy tűnik, hogy mindenki a távozásomat akarja, csak azt nem tudom, mit rontottam el. A klub és számomra is megfelelő konklúzióra kell jutni úgy, hogy mindkét fél elégedetten állhasson fel a tárgyalóasztaltól."
Végül faggatták a Chelsea-ről: „Egyetlen egyesületre sem csapom rá az ajtót, ha távozom a Real Madridtól."
Coentrao szerződése 2017-ig szól a Santiago Bernabéuban.
Fábio Coentrao azt hitte, hogy a kispadra nevezték az Espanyol elleni bajnokin, ám mikor leült volna társai mellé, ők röhögve felvilágosították: neki bizony a lelátón lenne a helye. A portugál butuska bekkjén a Real Madrid...
Tovább a teljes cikkhez »
