„Cavani nem ér 63 millió eurót"

Létrehozva: 2013. április 8. 23:08
A korábbi horvát válogatott Zvonimir Boban csak dicsérni tudja a Napoli olasz góllövőlistát vezető támadóját, a fél Európa által figyelt Edinson Cavanit, azonban túlzásnak tartja az érte emlegetett árat.


Az uruguayi 28 bajnokin 22 találatnál jár az idényben, és az utóbbi időben a Real Madriddal, a PSG-vel, a Manchester Cityvel, a Chelsea-vel, de még a Bayern Münchennel is szóba hozták. A Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis úgy próbálja felverni az árát, hogy 60-70 milliós összegekről beszél a sajtóban, pedig nem biztos, hogy ez a realitás.

„Cavani egy fantasztikus játékos – jelentette ki a Milanban 1991 és 2002 között 11 évet lehúzó, 44 esztendős, korábbi kiváló középpályás a Radio Goalnak. – Viszont nem hiszem, hogy 63 millió eurót ér az átigazolási piacon. Persze mindez csak az én őszinte véleményem, talán ennek a felét már jobban el tudom képzelni érte."

A közelgő Juventus-Bayern München BL-visszavágóról is megvolt a maga véleménye: „Azt hiszem, hogy kevés esélye van a Juventusnak, de remélem, nincs igazam. Bayern egyértelműen jobb volt az első mérkőzésen, ez a különbség pedig nem tud csak úgy eltűnni. Ahhoz, hogy a Juve továbbjusson, mindent tökéletesen kell, hogy csináljon."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu