| REAL SOCIEDAD-REAL MADRID, vasárnap 20 óra |
|
A Real Sociedad az idény meglepetéscsapata Spanyolországban, ahhoz hasonló teljesítményt nyújt, mint 2003-ban, amikor az ezüstéremig menetelt. Azóta 15. helynél jobbat nem ért el az élvonalban és három idényt a másodosztályban is lehúzott, mielőtt tavaly visszatért. Az idei siker kulcsa néhány futottak még kategóriába tartozó igazolás csúcsra járatása, és az, hogy alig bajlódott a keret sérüléssel, szinte 14 játékos vitte végig a szezont. Támadásban négy kulcsember van, az Arsenalt megjárt Carlos Vela, aki 34 bajnokin 14 gólt lőtt, míg csatártársa, Agirretxe 32-n 13-at. A középpályán Xabi Prieto és Gonzalo Castro 7-7 találattal vitte a prímet, a védelemben pedig szinte csak négyen voltak felelősek azért, hogy a liga hatodik legkevesebb gólját kapták. A tét óriási, a Valenciával fut versenyt a csapat a negyedik helyért, amely Bajnokok Ligáját érhet. Dolga papíron nem könnyű, mert a Real Madridot fogadja, de nem mindegy, mikor. A királyiak idénye ugyanis véget ért. Az ezüstérem garantált, a BL-től búcsúztak, a kupadöntőt elveszítették, már nincs miért pályára lépni, ráadásul a vezetőedző, José Mourinho távozik az idény végén, így nagyon neki sem kell bizonyítani, az utódot pedig még nem is ismerni. A portugál tréner utolsó előtti mérkőzésén azért mégsem maradt tétlen, így az eddig kispados Iker Casillast nem is nevezte a találkozóra. Diego López mellett Adánt és Jesust találjuk a névsorban, Sergio Ramos, Raphael Varane és Xabi Alonso sérülés miatt hiányzik. A vezetőedző kupadöntőbeli lelátóra való száműzetése nyomán kapott eltiltása a bajnokira nem érvényes, így ő is leülhet a kispadra, ahogy Cristiano Ronaldo is pályára léphet. A másik oldalon, a baszkok színeiben komoly érvágás az említett Vela eltiltása a támadósorból, egy cserének számító középpályás az egyetlen sérült, kérdéses egy kezdő és egy inkább csere középpályás játéka. A Real Madrid várható kezdőcsapata: López - Essien, Albiol, Ramos, Marcelo - Khedira, Modric - Di María, Özil, Ronaldo - Higuaín. |
| ESPANYOL-BARCELONA, vasárnap 20 óra |
|
Azok után, hogy a múlt héten Barcelona utcáin is megünnepelte története 22., az utolsó öt évben pedig negyedik bajnoki címét az együttes, vasárnap a Nou Campban átvette a trófeát lelkes közönsége előtt. A nagy örömködést követően azonban Tito Vilanova vezetőedző távozott, New Yorkban folytatta rákos fültőmirigyének kezelését. A keret is komoly változások elé néz, így védőket készülnek igazolni, miközben Neymarért tett brazil hírek szerint 28 millió eurós ajánlatukat végre elfogadta a Santos. Az ügy azonban nem lefutott, hiszen a Real Madrid is sikerrel járt, innentől az inkább katalánok felé hajló támadón múlik, hogy melyik irányba húzza majd a szíve. Ami gyanús, hogy David Villa, Éric Abidal és Victor Valdés mind új csapat után néz, de mások is követhetik őket. Vasárnap két hiányzóval számol Jordi Roura segédedző, a biztosan aranycipős Lionel Messi és a veterán hátvéd, Carles Puyol marad ki, így valószínűleg a legutóbb a Valladolidot 2-1-re verő kezdő fut ki ismét a pályára. Addig azonban még hátra van két nevében tétmérkőzés, ugyanis hiába derbi a vasárnapi, nincs különösebb szerepe az eredménynek. Éppen ezért kerekedhet egy kiváló, nyílt mérkőzés ebből, hiszen van miért visszavágni a hazaiaknak, akik az utolsó öt egymás elleniből négyet elbuktak, az utolsó kettőt pedig kétszer 4-0-ra. A jelenlegi 11. hely megnyugató, de csak azután indult meg a szekér, hogy kirúgták az elmúlt években kiváló eredményeket produkáló Mauricio Pochettinót (ő azóta a Southampton menedzsere), helyére Javier Aguirre került november 28-án, és a korábbi mexikói kapitány segítségével simán és korán biztosították bennmaradásukat. Három eltiltott visszatér, a védelem bal oldaláról Víctor Álvarez szívműtéten esett át, ő rá hosszú távon nem lehet számítani. Ezúttal egy csere középpályás marad ki eltiltás miatt, egyébként mindenki ott lehet a keretben. A Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Alba - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro, Fabregas, Sánchez. |
| LA LIGA, 37. FORDULÓ: |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Getafe-Rayo Vallecano, 20 óra
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
