Capello mégis számol Beckhammel?

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 29. 12:46
Hatott a közvélemény bírálata?! Könnyen elképzelhető, ugyanis Fabio Capello immár nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy pályára küldi még David Beckhamet az angol válogatottban. Ehhez azonban meg kell várni a középpályás visszatérését.


 

Emlékezetes, az olasz tréner a magyarok londoni vendégszereplése alkalmával nyilatkozott úgy, lejárt Becks ideje. Capello azonban erről nem egyeztetett a futballistával, aki érthető módon meg is sértődött. A brit közvélemény pedig szinte egy emberként állt ki a játékos mellett.

„Az ajtó mindig nyitva áll a játékosok előtt. De először is, David Beckhamnek ismét játszania kell! Amúgy minden bevethető futballistát figyelünk…” – jelentette ki Fabio Capello.

A 35 éves klasszis tavasszal szenvedett súlyos Achilles-ín sérülést, de hamarosan ismét pályára léphet a Los Angeles Galaxyban.

„Most még csak a fiatalabbakra figyelünk, több mérkőzésre van szükségük ahhoz, hogy megszokják a válogatott találkozók légkörét. Az idősebbek tudását és értékét már ismerjük. De továbbra is úgy gondolom, a jövő már az ifjabbaké! De senkit sem írok le…” – tette hozzá Capello.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu