Lassan nem lesz ember a labdarúgásban, aki ne lenne biztos abban, hogy ismét Florentino Perez lesz a Real Madrid elnöke. Ugyan a tisztújítás csak júniusban lesz, ám már most úgy tűnik, nincs ellenfele a biztosan kandidáló korábbi prezidentének.
Az is biztos, hogy Perez a galaktikus időszakhoz hasonlóan óriási összegeket költ majd új játékosokra. És ebben az esetben a többesszámon van a hangsúly...
Guillem Balague az AS és a Sky Sports szakírója szerint ugyanis a korábbi elöljáró nem szeretné egyetlen játékosra elpazarolni az átigazolásokra fordított összeget. Való igaz, 90 millió euróból több klasszis is igazolható.
Az ibériai hírportálok szerint a korábbi elnök, Ramón Calderon hónapokkal korábban már előszerződést kötött Ronaldo ügynökével, Jorge Mendezzel. Nos, Perez most ezt a szerződést szeretné semmissé tenni.
Azt azonban még így sem lehet kizárni, hogy ha nem sikerül megszerezni azt a négy-öt futballistát, akit kiszemelt a Real, akkor ismét előkerül a Manchester United sztárja...