Bundesliga: megállítható-e a Bayern?

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 20. 17:02
Hiába vonta ki magát a nyári átigazolási piacról, nagyon nehéz lesz megszorongatni a pénteken induló 2010/11-es Bundesliga-idényben is a címvédő, rekordbajnok Bayern Münchent. A másodhegedűs szerepre a szakértők öt csapatot emlegetnek, a Schalke 04-et, a Wolfsburgot, a Borussia Dortmundot, a Werder Brement és a Bayer Leverkusent. A SportHirado.hu most sorra veszi a bajnokságot valószínűleg meghatározó hat együttest.


Bayern München (1. hely, 70 pont - 2009/10)

Az előző idényben bajnokságot, kupát nyerő és BL-döntőt játszó bajoroknál mindössze három kölcsönből visszaérkező játékos jelentette az erősítést, igaz komolyabb név sem távozott az együttestől. Ebből is látszik, Louis van Gaal meglévő futballistáira koncentrál, a középpályát és a támdósort elnézve nem véletlenül. Problémák a védelem közepén és a kapusposzton akadhatnak a korosodó Martín Demichelis, Daniel van Buyten, illetve Hans-Jörg Butt személyében. A nyári események eddig aligha segítették a müncheniek dolgát, hiszen Franck Ribéry felkészülését bírósági idézések (prostituáltügy, válogatott balhé) nehezítették, Arjen Robben combjával, míg a legfrisebb hírek szerint Ivica Olic térdével hetekre kidőlt. A rossz előjelek ellenére nagy meglepetés lenne, ha nem a Bayern emelhetné magasba a salátástálat jövő májusban.

SH-tipp, 2010/11: 1. hely

BAYERN MÜNCHEN, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Toni Kroos (Bayer Leverkusen, kölcsönből vissza), Jose Sosa (Estudiantes, kölcsönből vissza), Andreas Ottl (Nürnberg, kölcsönből vissza), Breno (Nürnberg, kölcsönből vissza), David Alaba (Bayern tartalék)
Távozott: Luca Toni (Genoa), Georg Niedermeier (VfB Stuttgart)

Schalke 04 (2. hely, 65 pont - 2009/10)

Annak ellenére, hogy az egész Bundesliga legnagyobb igazolását hajtotta végre a Schalke 04, amikor szerződtette a Real Madrid legendáját, Raúlt, az együttes kerete mégis gyengült. A védelemből két alappillér, Rafinha és Heiko Werstermann távozott, míg Kevin Kuranyi moszkvai eladása csak a spanyol gólgyáros érkezése miatt nem tűnik nagy érvágásnak. Bár jött egy igazi sztár a királyiaktól, a gelsenkircheniek az új szezonban is minden bizonnyal a  tavaly nyáron érkezett Felix Magath által gondosan megtervezett, önzetlen csapatjátékra épülő, foggal-körömmel harcoló futballjukat játsszák majd. A Bajnokok Ligájában is érdekelt együttest a Bundesliga második helyére várják, kérdés, hogy egy sztár tud-e pótolni több kieső csapatembert.

SH-tipp, 2010/11: 3. hely 

SCHALKE 04, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Tim Hoogland (Mainz 05), Christoph Metzelder (Real Madrid), Erik Jendrisek (Kaiserslautern), Atsuto Uchida (Kashima Antlers), Kijakosz Papadopulosz (Olympiakosz), Raúl González (Real Madrid)
Távozott: Gerald Asamoah (St. Pauli), Kevin Kuranyi (Dinamo Moszkva), Mohamed Amsif (Augsburg), Lewis Holtby (Mainz 05 - kölcsönbe), Jan Moravek (Kaiserslautern - kölcsönbe), Vicente Sánchez (?), Marcelo Bordon (Al Rayyan), Carlos Zambrano (St Pauli - kölcsönbe), Heiko Westermann (Hamburg SV)

Werder Bremen (3. hely, 61 pont - 2009/10)

A Werder egyelőre nyalogatja sebeit azok után, hogy legnagyobb értéke, Mesut Özil a héten bejelentette távozását a Real Madridhoz. A játékmester kiesése komolyan hátráltathatja a tavalyi bronzérmes támadójátékát, hiszen a gólszerzés innentől kizárólag Claudio Pizzaróra és az eddigi csapataiban epizódszerepet kapó Marko Arnautovicra hárul majd. Özil szerepét leginkább hasonlóan fiatal válogatott társa, Marko Marin veheti át, de azért Torsten Frings is tud még meglepetéseket okozni a középpályán. A hátsó alakzat stabilnak tűnik, Naldo, Per Mertesacker és Clemens Fritz alkotta trióval és Tim Wiesével a kapuban. Ha a Weser-partiakat 1999 óta vezető Thomas Schaafnak sikerül elejét vennie a csapat tavalyi rapszódikus formájának, akkor megcsíphetik a dobogót, bár leginkább az 5-6. helyre várják őket.

SH-tipp, 2010/11: 5. hely

WERDER BREMEN, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Marko Arnautovic (Twente Enschede), Felix Kroos (Hansa Rostock)
Távozott: Martin Harnik (VfB Stuttgart), Torsten Oehrl (FC Augsburg), Mesut Özil (Real Madrid), Carlos Alberto (Vasco da Gama - kölcsönbe), Futács Márkó (Ingolstadt)

Bayer Leverkusen (4. hely, 59 pont - 2009/10)

Ha Raúl a nyár német igazolása volt, akkor Michael Ballack leverkuseni visszatérése szorosan ott "lohol" a nyomában. A veterán irányító nyolc esztendő után tér vissza korábbi sikerei színhelyére, egy fiatal, életerős, bármire képes együttesbe. Ugyan a gyógyszergyáriak elveszítették a kölcsönből a Bayernhez visszatérő, remek szezont záró Toni Kroost, de a középpálya így is irigylésre méltó Simon Rolfes, Michael Ballack, Arturo Vidal, Tranquillo Barnetta, Renato Augusto és Lars Bender alkotta névsorral. Ha hozzávesszük, hogy elöl Patrick Helmes, Stefan Kiessling, illetve Eren Derdiyok rohamoz, és a hátsó alakzat sem szégyelnivaló, akkor könnyedén dobogóra, de akár a bajnoki címre is esélyes társaságról van szó. Tavaly 24 fordulóig tartott a csoda (24 veretlen meccs után hullámvölgybe kerültek és az első helyről és a BL-ről lecsúszva negyedikként zártak), könnyen lehet, az idén célba ér a Leverkusen hajója.

SH-tipp, 2010/11: 2. hely 

BAYER LEVERKUSEN, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Michael Ballack (Chelsea), Sidney Sam (Hamburg SV), Domagoj Vida (NK Osijek), Zvonko Pamic (NK Karlovac)
Távozott: Thomas Zdebel (Alemannia Aachen), Toni Kroos (Bayern München - lejárt kölcsön), Teofanisz Gekasz (Eintracht Frankfurt), Zvonko Pamic (SC Freiburg - kölcsönbe)

Borussia Dortmund (5. hely, 57 pont - 2009/10) 

A Hajnal Tamással a szezonrajtnál nem számoló Borussia Dortmund lehet az új idény sötét lova. Különösebben nagy erősítést nem hajtottak végre a nyáron, Robert Lewandowski megszerzése volt a legnagyobb igazolásuk. Stabil, jó nevekből álló kerettel várja az rajtot az együttes: a hátvédsorban Neven Szubotics, Mats Hummels és Patrick Owomoyela, középen Sven Bender, Mario Götze, Jakub Blaszczykowsk, valamint Nuri Sahin, míg elöl Lucas Barrios neve csenghet ismerősen. A hosszú évek gyengélkedése után tavaly végre a dobogóért harcoltak Jürgen Klopp fiai Európa egyik legjobb, legvérmesebb szurkolótáborának legnagyobb örömére, az idén hasonló céljaik lehetnek.

SH-tipp, 2010/11: 6. hely

BORUSSIA DORTMUND, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Lukasz Piszczek (Hertha Berlin), Mitchell Langerak (Melbourne Victory), Kagava Sindzsi (Cerezo Oszaka), Robert Lewandowski (Lech Poznan)
Távozott: Tinga (Internacional), Marc Ziegler (VfB Stuttgart)

Wolfsburg (8. hely, 50 pont - 2009/10)

A Wolfsburg két idénnyel ezelőtt még bajnoki címet ünnepelhetett, ám az előző idény a kijózanodásról szólt: a Bundesligában csak a nyolcadik helyet sikerült megcsípni, míg a Bajnokok Ligája csoportköréből szégyenszemre kipottyant. A több klasszist felvonultató csapatot ennek ellenére nem kapkodták szét, Edin Dzeko és Zvezdjan Misimovic is maradt a Farkasoknál. A nyáron a keret csak tovább erősödött, Simon Kjaer, Arne Friedrich és Mario Mandzukic is jótékony hatással lehet a csapat szereplésére.

SH-tipp, 2010/11: 4. hely

WOLFSBURG, JÁTÉKOSMOZGÁSOK:
Érkezett: Mario Mandzukic (Dinamo Zagreb), Arne Friedrich (Hertha), Nassim Ben Khalifa (Grasshoppers), Simon Kjaer (Palermo), Cícero (Tombense), Caiuby (MSV Duisburg, kölcsönből vissza), Vlad Munteanu (FSV Frankfurt, kölcsönből vissza)
Távozott: Christian Gentner (Stuttgart), Alexander Laas (Lepizig), Obafemi Martins (Rubin Kazany), Ján Simunek (Kaiserslautern), Jonathan Santana (Kayserispor), Alexander Esswein (Dynamo Dresden), Réver (Atlético Mineiro), Mahir Saglik (Bochum), Daniel Adlung (Energie Cottbus)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu