Pedig Bukránt a kilencvenes évek elején a magyar futball egyik nagy reménységének tartották, tehetségét jelzi, hogy még nem egészen 16 évesen, 1991-ben szerződtette őt a belga élvonalbeli SC Charleroi. Hamar be is került az első csapatba, majd pályája alatt futballozott még Spanyolországban, Angliában és Ausztriában is. Az utóbbi években azonban már csak az alacsonyabb osztály jutott neki, jelenleg is a belga másodosztályú Namur játékosa.
- Már a negyedik szezonomat töltöm a csapatnál – vág bele a SportHirado.hu megkeresésére Bukrán. – 2005 őszén csapat nélkül voltam, amikor megkeresett a Namur elnöke. Mivel nem volt más lehetőségem, és a feleségem idevalósi, belevágtunk. Azóta itt vagyok, megválasztottak csapatkapitánynak, sőt, ideiglenesen játékos-másodedző is vagyok.
- Gondolom, azért nem ez a csapat volt álmai netovábbja…
- Persze, játszottam én jóval erősebb csapatban is, de akkor már nemigen válogathattam. A harmadosztályból indultunk, és a második szezont töltjük a második vonalban. Már tavaly is csak a rájátszás után maradtunk bent, idén is nagyon meg kell küzdenünk, hogy meghosszabbítsuk a tagságunkat.
- Egy kicsit ugorjunk vissza az időben. Önt korosztálya egyik nagy tehetségeként tartották számon, mégsem futotta be azt a karriert, amire hivatott volt. Miben látja ennek az okát?
- Ha tudnám, nem itt tartanék. De ennek a történetnek több összetevője volt, és persze én is hibáztam. Amennyiben minden évben lőttem volna 25 gólt, akkor most a Standard Liege, az FC Bruges, vagy akár a Borussia Dortmund játékosa is lehetnék, de ez nem jött össze.
- Ha nem is az említett klubokban, de több csapatban is játszott pályafutása során. Hol ment a legjobban a játék?
- Én az angol Walsallnál éreztem a legjobban, de kiemelhetem a Charleroi-t és mostani gárdámat, a Namurt is, ahol – ha minden jól alakul – még néhány évig futballoznék.
- A válogatott mezét egy ízben húzhatta csak magára.
- 2000-ben kikaptunk itthon az ausztráloktól, és bár nem ment rosszul a játék, többé nem kaptam meghívót. Az egyetlen kapitányt, aki bízott bennem, Bicskei Bertalant nem sokkal később menesztették, és az utódjai már nem figyeltek rám. Annak, hogy korán kikerültem külföldre, megvoltak az árnyoldalai is.
- Például?
- Nem voltam eléggé szem előtt, és a menedzselésem is hagyott kívánnivalót maga után. Például azt a menedzsert, aki engem kivitt külföldre, többé soha nem is láttam. Az a szomorú, hogy én jóval előbbre tartottam a korosztályom tagjainál, hiszen amíg Királyék, Dárdaiék az ifiben és a tartalékban játszottak, addig én 17-18 évesen már tizenöt élvonalbeli meccsnél jártam. Nem valószínű, hogy a tehetségemmel volt baj, hiszen öt év alatt 44 korosztályos válogatott találkozón játszottam, ami elég szép szám.
- Szavaiból némi csalódottság érezhető ki.
- Megvolt a tehetségem, hogy egy szebb karriert fussak be, de annyira már nem kesergek ezen. Utólag lehet, hogy jobban jártam volna, ha 2-3 évet még eltöltök a Honvédnál, de ki nem ment volna ki abban az időben külföldre? Az fáj, hogy a magyar válogatottban ennyire nem kaphattam meg a lehetőséget, pedig egy-egy későbbi szerződéskötésnél sokat segíthetett volna, ha többször húzhatom magamra a nemzeti csapat mezét.
- A magyar NB I-ben nem próbálhatta ki magát, nem is volt lehetősége, hogy hazaszerződjön?
- De, voltak puhatolózások budapesti csapatok részéről, konkrétumokig azonban nem jutottunk el. Amúgy mindenkitől azt hallottam, Magyarországra csak a végső esetben szerződjek, ha már tényleg nincs más lehetőségem…
- Míg korábban rengeteg magyar játékos kereste a kenyerét Belgiumban, ez a szám mára jelentősen lecsökkent. Ön érti az okát?
- Jelenleg Juhász Roland, Tőzsér Dániel és Tóth Balázs játszik a belga élvonalban, de ők nagycsapatoknál, az Anderlechtnél és a Genknél futballoznak. 10-15 éve még nagy előrelépés volt ideszerződni, azóta viszont gyengült a bajnokság színvonala is és nincs annyi pénz sem a futballban. A belga másodosztályban pedig már egyedüli fecske vagyok a magyarok közül…