Bréking: Valdés marad - egyelőre

Létrehozva: 2013. május 31. 12:06
Tisztázta hosszú hetek óta levegőben lógó helyzetét a Barcelonában Victor Valdés, aki pénteken elárulta, hogy nem igazol el a klubtól, hanem kitölti 2014-ig szóló szerződését. A Monaco hoppon marad, legalábbis egyelőre.


A katalánokat időtlen idők óta szolgáló spanyol válogatottat azóta híresztelik Európa topcsapataival, amióta jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a jövőre lejáró kontraktusát. A sajtó természetesen azonnal felkapta a témát és már biztosra vette, hogy a nyáron szakítás lesz az ügy vége, azonban kiderült, hogy nem ez a valóság.

A 31 éves futballista pénteki sajtótájékoztatóján hivatalosan megerősítette, hogy igenis marad még egy évet a gránátvörös-kékek színeiben, vagyis alaptalanok voltak az őt rendre a hercegségiekhez kötő értesülések.

„Magyarázattal tartozom a szurkolóknak azért, hogy miért nem újítom meg szerződésemet. A Barcelona mindent megadott nekem az elmúlt több mint 20 évben, azonban egy kapuson óriási a nyomás ennél az együttesnél. Szellemileg kimerültem, és úgy érzem, hogy a ciklusom a Nou Campban a jövő év végén lejár" – kezdte.

„Megtiszteltésnek érzem, hogy a klub szeretné folytatni az együttműködést, azonban a döntésem végleges. Büszkén fogom viselni a Barcelona mezét a szerződésem lejártáig" – tette nyilvánvalóvá maradását Valdés.

„Azt hiszem elég időt hagyok ezzel a csapatnak az utódom megtalálására" – tette hozzá az egyébként logikus gondolatsor végére a méltó befejezést a játékos, aki 2002-ben debütált az első csapat színeiben és azóta több mint 500 tétmérkőzésen védte az azóta három Bajnokok Ligáját egy sor kupát és bajnokságot nyert katalánok kapuját.

A bejelentés ettől függetlenül búcsú is, hiszen ahogy fogalmazott, 2014-től új kihívást keres magának és Éric Abidal után a második meghatározó egyéniség néhány napon belül, amely bejelentette - igaz jövő évi - távozását.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu