Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!

Létrehozva: 2012. május 16. 14:11
Nyilvánosságra hozta az angol labdarúgó válogatott végleges keretét Roy Hodgson szövetségi kapitány bő három héttel a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság előtt. A Norwich kapusa, John Ruddy, és az Arsenal szélsője, Alex Oxlade-Chamberlain először kapott behívót. Rooney mellett - aki az első két meccsen eltiltás miatt nem játszhat majd - Carroll, Defoe és Welbeck áll rendelkezésre csatárposzton. Steven Gerrard lesz a csapatkapitány.

Ahogy arra számítani lehetett, Rio Ferdinandot és Kyle Walkert sem viszi magával Roy Hodgson angol szövetségi kapitány az Eb-re, előbbit lábujjsérülése, utóbbit sérülékenysége miatt. Korábban Sir Alex Ferguson is úgy nyilatkozott a szezon folyamán, hogy az MU középhátvédje már nem tudja vállani a sorozatterhelést, vagyis azt, hogy három-négy naponta tétmeccset kelljen játszania.

Ferdinand valószínűleg soha sem tudja meg, milyen érzés egy Eb-n szerepelni, 2000-ben fennakadt a rostán, 2004-ben eltiltott volt, 2008-ban pedig Anglia nem kvalifikálta magát a kontinenstornára. 2016-ban 37 éves lesz.

A védelem így is acélosnak tűnik, talán csak Micah Richardsot hiányolhatjuk, aki alapember volt a bajnokcsapatban.

Már most látszik, hogy a legkomolyabb visszhangja Adam Johnson mellőzésének lesz (a tartalékok között azért ott van), és annak, hogy két, feledhető szezont futott liverpooli sztár, Stewart Downing és Andy Carroll is befért a legjobb huszonháromba.

Ehhez egy érdekes adalék: Johnson 26 meccsen 6 gólt szerzett a szezonban, míg Downing és Carroll 71 találkozón együtt összesen négyszer zörgette meg a hálót.

A 23 FŐS KERET

Kapusok
Robert Green (West Ham United)
Joe Hart (Manchester City)
John Ruddy (Norwich City)
Védők
Leighton Baines (Everton)
Gary Cahill (Chelsea)
Ashley Cole (Chelsea)
Glen Johnson (Liverpool)
Phil Jones (Manchester United)
Joleon Lescott (Manchester City)
John Terry (Chelsea)
Középpályások
Gareth Barry (Manchester City)
Stewart Downing (Liverpool)
Steven Gerrard (Liverpool)
Frank Lampard (Chelsea)
James Milner (Manchester City)
Scott Parker (Tottenham Hotspur)
Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal)
Theo Walcott (Arsenal)
Ashley Young (Manchester United)
Csatárok
Andy Carroll (Liverpool)
Wayne Rooney (Manchester United)
Daniel Welbeck (Manchester United)
Jermain Defoe (Tottenham Hotspur)

Tartalékok: Butland, Jagielka, Henderson, Adam Johnson, Sturridge.

AKIK TÉVÉN NÉZIK
A hiányzók közül a legfontosabb nevek: Carson, Butland (tartalék), Richards, Jagielka (tartalék), Carrick, Scholes, Cleverley, Lennon, Adam Johnson (tartalék), Henderson (tartalék), Sturridge (tartalék), Crouch, D. Bent, Zamora.
Sérültek: Wilshere, Dawson, Smalling, Huddlestone, Rodwell.
Már visszavonultak a válogatottságtól: Foster, Carragher, L. Young, James.
Hozzászólások
Angel Di Maria 2012. május 16. 21:50 (70)
Rajongó
  1145
Richards kihagyását nem érte
Hajrá San Marino!!!
Yaya Toure 93 2012. május 16. 20:44 (69)
Megszállott
  9328

„Na ez nagyon jó képek van !!!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam! !!!!!!!!!!!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam! xDDD



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!



https://!külső hivatkozás, lehetséges spam!




[Hivatkozás: Horváth 99Marci99 2012. május 16. 20:39]
játsszak neked egy fifa meccset ahol 100felett nyer a City a United ellen? leállítom 20 percre amatőrre és annyit rúgok amennyi akarok amúgy ezek csak képek haver,tudnánk MUt cikiző képet is linkelgetni,csak te vagy ilyen gyerekes..
Hajrá Manchester City!!!
toth patrik 2012. május 16. 20:24 (67)
Újonc
  29
Hol van Beckham igaz hogy már 37 éves de akkor is jo játékos(a kedvencem) de a Phil Jones meg a ****** Carroll aki minden20.meccsen rug golt az kell a válogatotba...hát nem hiszem el
Kiss Domonkos 2012. május 16. 20:22 (66)
Avatar_70_male
Újonc
  112
Nem értem, hogy carrick miért nincs a keretben
Hajrá Manchester United!!!
Molnár Máté 2012. május 16. 19:34 (64)
Bajnok
  2056
Nem is rossz.Bár a csatársor nekem nem tetszik, Sturridgot jobban nézném ott, mint Carollt, bár ők tudják...
Hajrá Chievo!!!
Kirchner Balázs 2012. május 16. 19:19 (63)
Avatar_70_male
Újonc
  3
Hol van Ferdinand?
Don Dávid 2012. május 16. 19:01 (62)
Újonc
  8


HOL VAN BECKS???!?!?!?!??!!!
Bajzát Gábor 2012. május 16. 18:09 (61)
Újonc
  17
richards,carrick,lennon,adam johnson,crouch nem kerettag? uhh..
Hajrá Real Madrid!!!
Vaczola László 2012. május 16. 18:00 (60)
Bajnok
  3779
Carrick mi az hogy nincs ott?ennek a gyatra szezonunknak még így is,az egyik legjobbja volt

Szerkesztve: 2012. május 16. 18:01
Roberto Baggio 2012. május 16. 16:51 (59)
Bajnok
  4172
Crouch , carrick , barry azért hiányozni fog.
Hajrá AC Parma!!!
Southampton FC 2012. május 16. 16:41 (58)
Rajongó
  632
Stewart Downing?! adam johnson tartalék?! downing 36 PL meccsén semmit nem csinált 0 assist, 0 gól, valaki gyorsan séritse le downingot hogy adam a helyébe lépjen! carrol?! csoportból nem jutnak tovább...Green se értem mit keres ott 2010 vb bakijával....helyette stockdale
Hajrá Southampton!!!
Németh Zoltán 2012. május 16. 15:51 (57)
Rajongó
  1449

„hát azért az kicsit nálam erős hogy se Sturridge,se Bent,se Richards nem került be,de Richards még tartalékok közé sem... na mind1.Hajrá Anglia

-----------------------Hart--------------------



--Glen----------Terry-------Cahill/Lescott-Cole





--Walcott------Parker-------SetevG-----Young---





---------------Rooney------Welbeck(Carroll)----





nemrossz,de azért Bentet szívesebben elnézném elöl,benne inkább benne van hogy eldönt egy fontos meccset,mint Welbeckben(még!)




[Hivatkozás: Yaya Toure 93 2012. május 16. 15:49]
Hát Bentet ahogy elnéztem a válogatott mérkőzéseken, hát....nem a góllövésről van szó hanem, ő nem kreatív játékos! Ő neki kifejezetten az angol bajnoki való ahol törhet zúzhat!
Yaya Toure 93 2012. május 16. 15:49 (56)
Megszállott
  9328
hát azért az kicsit nálam erős hogy se Sturridge,se Bent,se Richards nem került be,de Richards még tartalékok közé sem... na mind1.Hajrá Anglia
-----------------------Hart--------------------

--Glen----------Terry-------Cahill/Lescott-Cole


--Walcott------Parker-------SetevG-----Young---


---------------Rooney------Welbeck(Carroll)----


nemrossz,de azért Bentet szívesebben elnézném elöl,benne inkább benne van hogy eldönt egy fontos meccset,mint Welbeckben(még!)
Hajrá Manchester City!!!
Németh Zoltán 2012. május 16. 15:48 (55)
Rajongó
  1449

„Igazad van...”




[Hivatkozás: Vékony Zoltán 2012. május 16. 15:47]
most mit csináljon? tartaléknak is kell valaki
Németh Zoltán 2012. május 16. 15:47 (54)
Rajongó
  1449
a EB nem holnap lesz és nem jövőhéten és nem 2 hét múlva hanem 3 hét majd elválik az leső meccsen!

Szerkesztve: 2012. május 16. 15:49
Vékony Zoltán 2012. május 16. 15:47 (53)
Ígéret
  383

„Vicc az angol keret Hodgson-al együtt,nem tudom miért is nevezték ki!Downing caroll??Akkor már inkább Lennon Crouch vagy D.Bent”




[Hivatkozás: Johnny San 2012. május 16. 15:45]
Igazad van...
Hajrá FC Barcelona!!!
Johnny San 2012. május 16. 15:45 (52)
Újonc
  108
Vicc az angol keret Hodgson-al együtt,nem tudom miért is nevezték ki!Downing caroll??Akkor már inkább Lennon Crouch vagy D.Bent
Németh Zoltán 2012. május 16. 15:38 (51)
Rajongó
  1449
mondjuk én sem értem...ha parker lesérülne csak ő tudná pótolni
24 ÓRA
13:53  A Bayern a pénzügyekben is éllovas13:20  Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!12:46  Íme, az új angol mez – fotó11:52  A 10 legjobb idézet Mourinhótól11:19  Nemhogy a foci-vb, a főpróba se áll jól10:45  A Barcelona 20 milliót adna Kompanyért10:10  Megszületett Rooney második fia09:04  Ferguson lett az Év Menedzsere22:24  Büntetés a Romának és az Internek22:02  Az Atlético elengedi Falcaót21:33  Európa-liga-döntő Varsóban?20:56  Börtönben a Steaua elnöke20:16  Hivatalos: Mourinho távozik!19:34  Neymar beintett a Barcelonának18:33  Mourinho ideje már rég lejárt – vélemény16:56  Nincs BL, de Bale hosszabbíthat!16:28  Újratárgyalják a korrupt vezetők ügyét15:58  A Juventus Higuaín helyett Tévezt akarja15:34  A Spursből igazolna a Liverpool15:03  Moyes munkába állt az Old Traffordon14:36  Neville visszavonulhat  Franciaországban Ibrahimovic a legjobb  Dzsudzsák: a legrosszabb meccsem volt!  Megvan a Bajnokok Ligája-döntő bírója  Ancelotti már menne, de a PSG nem engedi  Lemondott a Napoli edzője, jön Mancini?Va  Barcelona-ünnep a 30. győzelem utánVa  BL-t ért a Milan nagy hajrás fordításaVa  Bajnok a Porto, hiába nyert a BenficaVa  A száguldó Honvéd átrobogott a GyőronVa  Chelsea, Arsenal: BL; Fergie-búcsú: 5-5!Va  Az Anderlecht bajnok Hazard-ék előttVa  Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?Va  Carroll az újjávarázsolt Monacóé lehetVa  Nasri: Csak a Man. City, nem a PSGVa  Dzsudzsák bunyója, Priskin győztes góljaVa  "Pellegrini csodát művelne a Cityvel"Va  Újra BL-győztes az Aukland CityVa  Rooney kihagyja Ferguson búcsúmeccsétVa  Mourinho vinné magával CR-t isVa  Benítez: az utódomnak könnyű dolga leszVa  Heynckes elsírta magát a sajtó előttVa  David Beckham elbúcsúzottSzo  Oda-vissza verte a Samp a bajnokotSzo  Közelebb az ezüsthöz a VideotonSzo  A Sassuolo és a Verona a Serie A-ban!Szo  Hummels megsérült a BL-döntő előttSzo  Súlyos sérülés a BayernnélSzo  Még nem adta fel a SiófokSzo  Fetrengtek a barcások a buszparádénSzo  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsújátSzo  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?Szo  A Fradi nyerte a győri örökrangadótSzo  A Monaco már a BL-t tűzte ki célulSzo  Vilanova ismét elhagyja a BarcátSzo  Fergusont már nem érdekli RooneySzo  Döntetlennel lett bajnok a CSZKASzo  „A Real Madrid kudarcot vallott"Szo  Mancini utolsó szép gesztusaSzo  Így nézhet ki a jövő Manchester Unitedje
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók