Nem bírta tovább a kispad a Fulhamet tavasszal az Európa-liga döntőbe vezető, később Anglia legjobb menedzserének választott szakember alatt, a szerdai Blackburn ellen elszenvedett szezonbeli kilencedik vereséggel (1-3) betelt a pohár, véget ért a Hodgson éra Liverpoolban.
Szombat délelőtt tíz órakor kanyarodott be BMW-jével a mester az együttes edzőközpontjába, mint kiderült utoljára. Mindössze két órával később jelent meg a hivatalos közlemény távozásáról. Hodgson fél egykor hagyta el a klub központját.
„Hálásak vagyunk Roy utóbbi fél évben elvégzett munkájáért, de mindkét fél úgy érezte, az a legjobb döntés, ha elhagyja az egyesületet. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőben" – olvasható John Henry tulajdonos közleménye a liverpoolfc.tv-n.
„Kivételes lehetőségnek tartottam, amikor felkértek egy olyan múltú klub, mint a Liverpool irányítására, ugyanakkor az utóbbi hónapok pályafutásom legnagyobb kihívása elé állítottak. Szomorú vagyok, hogy annak ellenére, hogy erősíthettem az átigazolási piacon, nem sikerült összerakni a csapatot" – kezdte Hodgson magyarázatát.
![]() |
|
| Hodgson délután fél egykor immár a Liverpool korábbi edzőjeként távozott a székházból | |
„Itt igazi világsztárok játszanak, akikkel élmény volt együtt dolgozni, a legjobbakat kívánom a csapatnak a szezon hátralévő részére. Végül köszönettel tartozom a szurkolóknak, akik segítségével a Liverpool ismét a csúcsra ér majd" – tette hozzá a tréner, aki ott ásta meg félig sírját, amikor néhány hete kifakadt a híresen lojális szimpatizánsokra.
A döntés régóta érett, mégis váratlan pillanatban érkezett, hiszen szerdán kapott ki az együttes Blackburnben, vasárnap viszont kulcsfontosságú rangadót vív a Manchester United ellen az FA-kupában. Ennek megfelelően gyorsan cselekedett a vezetőség, és máris kinevezte Kenny Dalglisht, akit a drukkerek az utóbbi hetekben a csapat élére követeltek.
„Kenny nemcsak egy legendás játékos, hanem a klub történetének harmadik legsikeresebb menedzsere, borasztóan hálásak vagyunk neki és szerencsénk van, hogy elvállalta a felkérést a szezon kellős közepén, és már vasárnap leül a kispadra az Old Traffordon" – mondta az 59 éves, a Liverpoolt 1985 és 1991 között irányító utódról John Henry.
| 26 mérkőzés |
9 győzelem |
8 döntetlen |
9 vereség |
32-30-as gólarány |
| 10 | Stoke City FC | 21 | 8 | 3 | 10 | 26-26 | 0 | 27 |
| 11 | Everton FC | 21 | 5 | 10 | 6 | 23-25 | -2 | 25 |
| 12 | Liverpool | 20 | 7 | 4 | 9 | 24-27 | -3 | 25 |
| 13 | Blackpool | 19 | 7 | 4 | 8 | 27-32 | -5 | 25 |
| 14 | Fulham | 21 | 4 | 10 | 7 | 22-24 | -2 | 22 |
SZEZONÉRTÉKELÉS. December 21-31. között a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári-őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »
VIDEÓ! Nulla. Összesen ennyi pontot szerzett a sereghajtó Wolverhampton és a gyengélkedő Blackburn otthonában a Chelsea, illetve a Liverpool a Premier League 22. fordulójában. A Kékek 1-0-ra égtek meg a Molineux-ban, míg a...
Tovább a teljes cikkhez »

