Bréking: Anelka megegyezett a Sanghajjal

Létrehozva: 2011. december 12. 10:08
Immáron hivatalosan is bejelentették, hogy Nicolas Anelka kétéves szerződést kötött a kínai Sanghaj Senhuával. A Chelsea-től elköszönt 69-szeres francia válogatott csatár egy szintén kékben szereplő együtteshez igazol, amely a legutóbbi bajnokságban a 11. helyen végzett. Az országban a bajnokság valaha volt legnagyobb csillagát ünneplik.


 

Anelka januárban kezd új csapatánál, a sanghajiak azt is bejelentették, hogy a labdarúgó heti 175 ezer fontot keres majd!

„Mindenben megállapodtunk, már csak a szerződés aláírása van hátra" – erősítette meg néhány napja a Senhua egyik tisztségviselője. A kontraktust aláírták, a kínaiak pedig már ünnepelnek.

A transfermarkt.de 10 millió euróra taksálja a játékost, de hivatalos összegről nem beszélnek az érintettek. A játékos szerződése 2012 nyarán járt volna le.

A 32 esztendős francia válogatott csatár pályafutása során játszott már a Paris Saint-Germainben, az Arsenalban, a Real Madridban, a Liverpoolban, a Manchester Cityben, a Fenerbahcében és a Bolton Wanderersben is.

Ezzel a képpel indít a kínaiak honlapja

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Anelka három évre ír alá Sanghajban
Elérhető közelségbe került az a váratlan forgatókönyv, miszerint Nicolas Anelka elhagyja Európát, ám nem az Egyesült Államok, hanem Kína felé veszi az irányt, a Shanghai Shenhua elnöke közölte, javában egyezkednek....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Nicolas Anelka
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu