Diego Costa élete formájában játszik, vezeti a góllövőlistát a La Ligában, de ez is kevés volt ahhoz, hogy meggyőzze a brazil szövetségi kapitányt, aki nem számít rá az októberi felkészülési meccseken.
A 24 éves támadó korábban két alkalommal már pályára lépett a selecaóban barátságos találkozón, azóta levegőnek nézik. Közben megkapta a spanyol állampolgárságot, és az El Pais szerint a spanyol szövetség a FIFA-hoz fordult egy beadvánnyal, honosítanák, arra hivatkozva, hogy tétmeccsen még nem lépett pályára szülőhazája együttesében. Amennyiben pozitív lesz az elbírálás, abban az esetben nem marad akadálya Costa "leigazolásának".
Del Bosque egy korábbi nyilatkozatában elismerte, "Costa behívása egy lehetőség, mert rendkívül jó formában játszik."
A La Rojának azért jöhetnek kapóra DC9 beépítése, mert az utóbbi időben nincs igazi gólvágója, sem Torresszel, sem Llorentével, sem Soldadóval, sem Negredóval nem elégedett a kapitány.
A futballistán nem múlik semmi, legalábbis erre következtetni reagálása:
"Del Bosquénak nehéz lenne nemet mondani. Brazil vagy spanyol válogatott? Azt választanám, amelyiknek a mezében úgy érzem, hogy boldogabb lehetnék. Ha megkeresnének, elgondolkodnék" - mondta Costa, akinek testvére is szót kért, és arról beszélt, a spanyolokat ajánlotta a csatárnak, mert a braziloknál nagyobb a konkurenciaharc, nehezebb csapatban kerülni.
Scolarinak mindenesetre megvan a véleménye a történetről: "Visszatérünk a 30-as, a 40-es, az 50-es évek szabályaihoz, amikor Mazzola például a brazil és az olasz csapatban is pályára léphetett? Nem akarok ebbe mélyebben belemenni, de egy kicsit furcsának tartom. Ha ez így megy tovább, akkor pár év múlva egy komplett válogatott honosítása sem lesz lehetetlen."
Costa egyébként az ötödik honosított brazil lehetne a hispán nemzeti csapat történetében Bezerra, Donato, Catanha és Senna után.
Brazil gólvágó a spanyol válogatottban?!
Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 28. 16:46
A brazil futballválogatottba nem fér be, a világ- és Európa-bajnok spanyolok viszont tárt karokkal fogadnák az Atlético Madrid új gólfelelősét, Diego Costát - ez most a beszédtéma az ibériai futballsajtóban. Vicente del Bosque hamarosan meghívót postázhat neki, ha a FIFA is áldását adja erre (Costa ugyanis már játszott a selecaóban). Luiz Felipe Scolari - akinek legfrissebb listáján nem szerepel a futballista - nem nézi jó szemmel a friss fejleményeket. Spanyolországban 70 százalékos támogatottságot élvez az ötlet az internetes szavazások alapján.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS