Botrány az Inter öltözőjében

Létrehozva: 2010. március 11. 12:45
José Mourinho és Mario Balotelli alaposan összerúgta a port az Inter keddi edzését követően a Gazzetta Dello Sport beszámolója szerint. A csatár emiatt kikerülhet a milánóiak Cataniába utazó keretéből.

 

 

José Mourinho nehéz természet – Mario Balotelli nemkülönben. Ha ketten összeszólalkoznak, ott izzik a levegő, mint történt az az Inter kedd reggeli edzését követően is.

A portugál mester többször is szóvá tette a csatárnak a gyakorláson, hogy nagyobb elszántsággal vesse bele magát a munkába. A labdarúgó azonban fittyet hányt Mou utasítására, és tovább lötyögött a Gazzetta riportja szerint.

Kettejük csatája az öltözőben folytatódott, ahol a vitát végighallgató játékosok fülüket-farkukat behúzva várták a végkifejletet; egészen pontosan azt, hogy Mourinho elhallgattassa az okoskodó és flegma Balotelllit.

Az incidens eredményeképpen a támadó alighanem kimarad a csapat utazó keretéből, amelynek péntek este Cataniában lesz jelenése.

Hozzászólások
Ferenczi Marcell 2010. március 13. 23:38 (25)
Ígéret
  408
Ez a Balotelli egy sunyi alak.A pályán olyan aljas...látszik rajta a rosszindulat és a nagyképűség, flegma majom! Odalépked a védőknek...neki kicsit belépnek eljátsza a nagyhalált.Lekéne rúgni a p.csába! Mert Balotellin nemmúlik a sérülés lerúgná az összes védőt ha rajta múlna.
Hajrá Juventus Football Club!!!
Tóth Sanyi 2010. március 12. 18:54 (24)
Rajongó
  1989
hülyék!! amikor balonakkiadják az utjátakkor milan MU meg minden más csapat drukkere szivesen látná őt!!! de amikor az Inter profitál a játékábol mert formában van kigyót békát kiáltanak rá!!!! sok nagy tehetség van az Interben!!! nem vagyunk rászorulva egy ilyen hisztis óvodásra!!! mert az Inter nélküle is jóóó!!! nagyon jóóó! és legalább mourinhonak se lenne fegyelmezési problémája!!!
Törölt felhasználó 2010. március 11. 22:25 (23)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 11. 22:06 (22)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 11. 22:05 (21)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Maldini Paolo 2010. március 11. 19:27 (20)
Ígéret
  267
Az inter-t amúgy se szereti a Milan meg a kedvenc csapata . nagy barátok Gattaval!
Szűcs Norbert 2010. március 11. 19:13 (19)
Újonc
  8
nyugi...sajnos sok ilyen affér volt,de ugyis rájön majd a dolgokra.A nyugdijklubbosnak meg:minek menjen Balotelli oda?Szaunázni Nestával meg a Backhemmel?(:

Pazza INTER
ad adp 2010. március 11. 17:50 (18)
Avatar_70_male
Ígéret
  361
Balotelli gyere a szomszédba azaz az AC MILAN-ba ott megbecsülik a jó játékosokat HAJRÁ BALOTELLI ÉLJEN AZ AC MILAN
Törölt felhasználó 2010. március 11. 16:27 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Végh Patrik 2010. március 11. 16:12 (16)
Ígéret
  448
Ez a mitugrász ******alak azt hiszi h még a csapból is pénz jön nagyon elszaladt vele a ló és azt hiszi bármit megengedhet magának!!! Semmi haszna nincs annak ha jáccik..Genoa ellen is mitcsinált?? Semmit!! Olyanoktól veszi el a helyet a csapatban, mint Quaresma, Arnautovic vagy akár itt mondhatnám Destrot és Alibecet is! Tonnaszámra vágják ők is az ifiben a gólokat! Erre megBalotelli azt hiszi hogyha tehetséges akkor automatikusan jár mind a klub- mind a címeres mez! Hát most nagyot koppanhatott a hülye, ostoba feje ugyanis NEM lett nevezve a Catania elleni meccsre!! Kár hogy Arnautovic influenzás lett most szinte biztos h bizonyíthatott volna..Balotellire visszatérve én elvenném a fizetését vagy legalább 1 Ferrari-nyi büntetést befizettetnék vele hamár úgyis azt vesz állandóan!! Ja és nem értem mé nem fogja fel h az edző csak jót akar neki!!! De ez a "gyerek?"(értelmileg nulla) még ezt sem tudja felfogni!! Bevágnám az ifi kertebe és focizgasson ott! Vagy mégjobb adjuk el CSKA, Man.City, Arsenal mind venné legalábbis az első kettő biztosan kapnánk érte több mint 20 millió eurót és tudnánk venni egy normális belső középpályást meg tudnánk venni véglegesen Arnautovic-ot és a korábban említett 2ifista csatárt fel hozhatnánk a nagykeretbe és meg is lenne a csapatunk!
Simon András 2010. március 11. 15:54 (15)
Bajnok
  4981

„LOOL


Balotelli az 1etlen játékos akit birok az interbőől azt az interbe megőt utálják (Y)


Nem csalottam bennetek(Y)


Mourinho 1 nagyképű ****** és nemtudja h bánjon 1 ilyen tehetséggel


Jöhetne a Milanba





[Hivatkozás: THIAGO SILVA 2010. március 11. 15:43]
Ha Mourinho nem tudja megnevelni, akkor senki sem tudná, esetleg Ferguson.
Leonardo-t 1 hét alatt úgy kikészitené, hogy kezeltetni kéne.
THIAGO SILVA 2010. március 11. 15:43 (14)
Újonc
  12
LOOL

Balotelli az 1etlen játékos akit birok az interbőől azt az interbe megőt utálják (Y)

Nem csalottam bennetek(Y)

Mourinho 1 nagyképű ****** és nemtudja h bánjon 1 ilyen tehetséggel

Jöhetne a Milanba
Törölt felhasználó 2010. március 11. 15:29 (13)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 11. 15:16 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. március 11. 14:53 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
csak Fanni. 2010. március 11. 14:46 (10)
Újonc
  2
Van miért nagyképűnek lennie mind a kettőnek..: )
nem véletlenül tartanak ott ahol..: D főleg Balotelli 19évesen..
és kár hogy holnap nem láthatjuk játszani

INTEER (L)
Frik László 2010. március 11. 14:41 (9)
Ígéret
  334

„Ez a Balotteli gyerek nemet mondom a Ghánai válogatottnak azért h bekerüljön a squadra azzurába de egyik válogatottba sem számítanak ezek után rá
Kinek kell egy ilyen beképzelt játékos.a CR elbújhatna mellette mert ez a gyerek arcoskodásba már vagy fény évekkel előtte jár és még szinte semmit nem ért el.A Mourinho meg előbb vagy utóbb ki fogja rúgni az első csapatból azt mehet a tartalékba.





[Hivatkozás: Sipos Ádám 2010. március 11. 14:38]
hidd el lenne helye, és visszafog venni a pofájából ahogy benő a kis hülye feje lágya
Sipos Ádám 2010. március 11. 14:38 (8)
Újonc
  76

„Balottelit mindenki rühelli....én sem vagyok ezzel másképpen...egy nagyképű kis****** :@ fúhhhh....jó lenne ha Mourinho valamit kezdene vele




[Hivatkozás: Király Zsófia 2010. március 11. 14:20]
Ez a Balotteli gyerek nemet mondom a Ghánai válogatottnak azért h bekerüljön a squadra azzurába de egyik válogatottba sem számítanak ezek után rá
Kinek kell egy ilyen beképzelt játékos.a CR elbújhatna mellette mert ez a gyerek arcoskodásba már vagy fény évekkel előtte jár és még szinte semmit nem ért el.A Mourinho meg előbb vagy utóbb ki fogja rúgni az első csapatból azt mehet a tartalékba.
Frik László 2010. március 11. 14:37 (7)
Ígéret
  334

„Balottelit mindenki rühelli....én sem vagyok ezzel másképpen...egy nagyképű kis****** :@ fúhhhh....jó lenne ha Mourinho valamit kezdene vele




[Hivatkozás: Király Zsófia 2010. március 11. 14:20]
De van mire hogy azlegyen na
Bár nekem se a kedvenc játékosom, de ki******ottul tud gól lőni

Manchesterbe jöhetsz papa, itt szivesen fogadunk ^^


Glory2 United
Juve Fan 2010. március 11. 14:32 (6)
Újonc
  8
És még csodálkozik hogy nem kell egyik sztár csapatnak se de nem hogy sztár csapatnak hanem semmilyen csapatnak hülye utálatos stílusa van neki de ez van!!

Forza Juventus
24 ÓRA
13:00  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték12:40  2,5-szeresére emelik Mancini fizetését11:55  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve10:10  Speciális kötést kap Juhász Roland23:30  Először bajnok a Montpellier23:00  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól21:10  Szinte ezüstérmes a Videoton20:49  Top nyolc emlék a Bundesligából19:55  Torino, Pescara: irány a Serie A!18:47  A Juventus a kupát is behúzza - blog16:45  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!16:05  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja15:25  Solskjaer nemet mondott a PL-re14:53  Schweinsteiger sokkot kapott14:18  Megaigazolásra készül a BL-győztes13:31  Neuer szerint kudarcot vallott a BayernVa  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Mancini: Erősítünk, a cél a BLCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné MoszkvátCsü  Harmadosztályból Bundesliga-kispadraCsü  Harmadszorra már távozik a Lazio edzőjeCsü  „Kifulladásig” ünneplik a bajnokotCsü  Utolsóként befutott a görög névsor is!Csü  Top tíz emlék a Premier League-bőlCsü  Sepp Blatter bocsánatot kértCsü  Hodgson porrá égette magát – videóCsü  Király-kupa-döntő Alves nélkül
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS