Bokrétaünnep Elberttel és Van Buurennel

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 11. 14:56
A bokrétaünnep alkalmával egy épület építésénél a kivitelező elér a legmagasabb szintre, megáll egy pillanatra, hogy megünnepelje az addig végzett munkát. Későősszel jött el Telkiben épülő-szépülő ultramodern edzőközpont, hogy aztán koratavasszal át is adhassa majd a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ). Akkor már Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke is ellátogt hozzánk.


Az ünnepség előtti bejárás során elhangzott, a mintegy hat hektáron elterülő, az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) támogatásával megvalósuló komplexumban a centerpályán kívül két edző-, továbbá egy-egy műfüves és futsalpálya várja majd a magyar válogatottakat.

Összesen 60 kétágyas szobában és négy apartmanban lehet elhelyezni a játékosokat, akik minden igényt kielégítő, festői környezetben készülhetnek fel a soron következő összecsapásukra.

Az ünnepségen Elbert Gábor MLSZ-főtitkár elmondta, hogy a Közép-Európában egyedülálló létesítmény igazi bázisául szolgál majd a labdarúgásnak, egyúttal jelezte, több sportági szövetség is érdeklődik, miként vehetné igénybe a komplexum szolgáltatásait, konkrétan a kézilabda-szövetséget nevezte meg.

A bokrétát Pisont István, az utánpótlás-válogatottakat felügyelő holland Wilco van Buuren egyik segítője húzta fel az épület legmagasabb pontjára.

"A központ felépülése hatalmas lépés lesz a magyar futball életében, Európa vezető futballhatalmaiban ugyanis mindenhol rendelkezésre áll hasonló létesítmény. Ez nagyban segítheti a válogatottak felkészülését" - mondta az eseményen jelen lévő van Buuren.

A centerpályára, melyet 300 férőhelyes lelátó övez majd, olyan kamerarendszert építenek ki, amely segítheti az edzők munkáját, hogy elemezhessék játékosaik mozgását. Mind a négy pályát ellátják villanyvilágítással, vízelvezetővel és automata öntözőrendszerrel.

A gyepszőnyeget még ebben a hónapban lefektetik. Összesen négy öltöző lesz, egyenként 25 szekrénnyel, és kettőben nyolc játékos lazítását lehetővé tevő speciális medence is helyet kap. A szálloda vendégeinek lábteniszezésre, strandfocizásra és teniszezésre is lehetőségük nyílik.

A négycsillagos hotel kiszolgáló helyiségeit illetően kiderült, hogy épül 150 fő fogadására alkalmas konferenciaterem, illetve étterem, amelyben egyszerre 130-an foglalhatnak helyet, továbbá több olyan, a játékosok kényelmét és kikapcsolódását szolgáló terem, mint playstation- vagy erősítőszoba, végül helyet kap a komplexumban wellness- és rehabilitációs részleg is.

Az edzőközpontról tartott tájékoztató szerint az LCD-s televízióval felszerelt és internet hozzáféréssel ellátott szobák kialakítása sportpszichológusok bevonásával történt.
A tavaszi hivatalos átadáson, amelynek még nincs meg a konkrét időpontja, a várakozások szerint jelen lesz Michel Platini, a beruházás legnagyobb támogatója, az UEFA az elnöke.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu