A 22. percben Irhás végzett el szabadrúgást, a kapu elé ívelt labdára Bardi érkezett, aki nyolc méterről a bal felső sarokba fejelt. Ezzel előnybe került a Bőcs, érdemi válasszal nem tudott szolgálni az ESMTK a szünetig.
A térfélcsere után egy csapat volt csupán a pályán, mégpedig a házigazda. Az 50. percben Vass tört be a tizenhatoson belülre, majd két csel után tizenegy méterről a bal alsó sarokba lőtt.
Kisvártatva érkezett a harmadik, az 53. minutumban Bardit buktatták a büntetőterületen belül, a mészpontra pedig maga a sértett helyezte le a labdát. Magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, a kapu közepébe vágta a labdát.
Az 59. percben Szabó kezezett, megkapta második sárgalapját, és a pirosat is. Tizenegyről tízre, majd csakhamar tízről kilencre olvadt a vendégek létszáma, a 64. percben Denis is mehetett zuhanyozni. Liptákot vágta fel csúnyán.
A 69. percben érkezett a következő bőcsi gól, ekkor Molnár tíz méterről a jobb alsó sarokba fejelt. A végjáték perceiben mégegyszer betalálhatott volna Bardi, de kihagyta újabb tizenegyesét. Bonica bravúrral hárította. Megérdemelten tartotta otthon a három pontot a Bőcs.
KELET:
Bőcsi gólfesztivál kilenc ember ellen
BŐCS – ESMTK 4-0 (1-0)
A Makó FC megtörte a borsodi átkot
MAKÓ FC-KAZINCBARCIKA 3-0 (1-0)
NYUGAT:
A lefújás után lemondott Ott József
BARCSI SC - FC TATABÁNYA 2-3 (1-0)
Kaposvölgye-bravúr a Gyirmót ellen
KAPOSVÖLGYE-NAGYBERKI – GYIRMÓT 2-1 (1-0)