Boateng elhagyhatja az AC Milant

Szerző: SHLétrehozva: 2013. január 5. 12:27
Kevin-Prince Boatenget nagyon megviselték az AC Milan barátságos meccsén történtek, amikor az ellenfél szurkolói rasszista rigmusokat skandáltak felé. Az eset következménye az lehet, hogy a játékos nem csak Milánót hagyja el, hanem Olaszországot is.



A 25 éves támadó a Pro Patria elleni barátságos meccsen, 26 perc játék után egyszer csak kivágta a labdát a nézők közé, majd levette a mezét és levonult a pályáról. Csapattársai pedig követték, és a barátságos meccs félbeszakadt. A drukkerek ugyanis rasszista szövegeket skandáltak felé.

"Nem érdekel, hogy ez milyen meccsen történt volna meg. Lehetett volna barátságos, olasz bajnoki vagy Bajnokok Ligája meccs, akkor is levonulok, és a csapattársaim mind mögém álltak volna" - mondta Boateng a német Bildnek, és rögtön hozzátette: nagyon büszke arra, hogy mindenki követte őt az öltözőbe, és kérdés nélkül kiállt mellette.

"Még alszom rá párat, és az elkövetkezendő három este gondolkodom rajta, de a jövő héten leülök az ügynökömmel. Megbeszéljük, hogy megéri-e nekem ezek után Olaszországban játszanom. Ezt a dolgot nem tudom csak úgy lerázni magamról."

Az Olasz Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. "Könnyű lenne behunynom a szemem, de cselekedni nehezebb - tette hozzá Boateng. - Dühös voltam, szomorú és döbbent. Dicstelen dolog, hogy 2013-ban ilyesmi megtörténhet, nemcsak Olaszországban, hanem bárhol a világban. Elég volt. A rasszizmusnak nincs helye a futballban."

AZ ESETRŐL KÉSZÜLT VIDEÓT MEGTEKINTHETIK AZ ALÁBBI CIKKBEN:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rasszizmus és botrány a Milan meccsén
Félbeszakadt az AC Milan csütörtök délutáni mérkőzése. A középpályás Kevin-Prince Boatenget zavarták meg rasszista rigmusaikkal a Pro Patria szurkolói egy tesztmeccsen. A játékos erre dühösen kibombázta a labdát, és levette a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu