BL-favorit Barca, keserű magyar kenyér

Szerző: CZOLétrehozva: 2012. szeptember 17. 12:50
A Barcelona némi átalakuláson, így edzőcserén is átesett a nyáron, ha viszont csupán a fogadóirodák szorzóit nézzük, öt szezon alatt a harmadik Bajnokok Ligája-címét is begyűjtheti. A Real Madrid vagy a Man. City már a csoportkörben elbukhat, míg a három magyarnak egy-egy játékpercért is meg kell szenvednie. Helyzetértékelés a kedden rajtoló BL-szezon előtt.

 

A szokásos nóta
Nem kell fekete öves focirangadónak lenni hozzá: a fogadóirodák a Barcelona és a Real Madrid győzelmét tartják a legvalószínűbbnek. A katalánok sikere 3,5, a királyiaké mintegy 5-szörös pénzt ér a bukik többségénél. A spanyol gigászokat a manchesteri sztárcsapatok követik, ebben az összevetésben a United (9-10) jobban áll a Premier League-címvédő Citynél (10-11). Utánuk a tavaszi döntős Bayern München és Chelsea következik, a legtöbbre taksált olasz együttes, a Juve diadala 15-19-szeres pénzt hozhat a konyhára. A dán bajnok Nordsjaelland 1000-szeres oddszal kullog a lista végén.

Már a döntetlent is meg kell becsülni
Három együttes is az első fordulóban mutatkozik be a BL-ben. A spanyol Málaga mögött hiába áll katari tulajdonos, a pénzcsapokat elzárták, és a komoly anyagi gondokból egyenesen következett, hogy Santi Cazorlát és José Salomon Rondónt is el kellett passzolni a nyáron. A francia bajnok Montpellier-t nagyjából sikerült egyben tartani, de Olivier Giroud-t nem lehet egyik hétről a másikra pótolni. A Ligue 1 előző idényének gólkirálya a csoportkör első játéknapján már az Arsenal támadójaként tért vissza a Mossonba. Harmadik újoncként a Nordsjaelland próbál meg egy-két pontot elcsípni, de a Juventus, a Chelsea és a Sahtar mellett már ez is a bravúr kategóriájába tartozna.

Akik a Madridnak és a Citynek is odavághatnak

A csoportok többségében már most ki lehet osztani a továbbjutó két helyet, de a D jelű négyesben nem eszik olyan forrón a kását. A Real Madrid és a Manchester City a végső győzelemre is komoly eséllyel bír, de a Dortmundban van akkora potenciál, hogy december közepén a nyolcaddöntő sorsolásán is legyen miért izgulnia. Tavaly még csak szokta a sorozat légkörét, sok gyermeteg hibába beleszaladt, most viszont harcedzett legénység benyomását kelti a Klopp-legénység. A Zenit szintén sokáig juthat, és abból sem vonunk le messzemenő következtetést, hogy Hulk és Axel Witsel bemutatkozása jobban is elsülhetett volna. A PSG alaposan bevásárolt a nyáron, valódi csodacsapat van épülőben a Parc des Princes-ben, és a csoportból nem is lehet kérdés a továbbjutás. Az oda-visszavágós szakaszban némi szerencsével további egy-két körön átrághatja magát.

Megemlegethetik

Egy klasszikus értelemben vett sztárcsapatnál vérciki, ha már a csoportkört sem éli túl (ld. tavaly a Man. Unitedet), és most a Milannal is megtörténhet ez a csúfság. A nyári események a csapat optimistább drukkereit is lelombozták, a bérletesek száma negatív csúcsokat döntöget, és immár Allegri mester is beismeri, valami nagyon nem klappol. A Rossonerik mázlija, hogy nem kerültek bivalyerős négyesbe, noha a Málaga és a Zenit okozhat néhány kellemetlen percet. A Madridról és a Cityről már ejtettük pár szót a „dortmundi rém” kapcsán, de a Sahtar is odapiszkálhat a Juvénak vagy a Chelsea-nek.

Kitartást!

Három magyar is érdekelt a csoportkörben, de valamennyien szorult helyzetben vannak. Juhász Roland évekig kirobbanthatatlan volt az Anderlechből, de az új edző nem szimpatizál vele, míg Megyeri Balázst Roy Carroll szorította ki az Olympiakosz kapujából. Vass Ádám kolozsvári pályafutásának mindjárt az elején sérültet jelentett, október előtt nem is láthatjuk viszont a pályán.  

Már megint London

Két év leforgása alatt a második BL-döntőt játsszák a Wembleyben, a 2011-es finálét 3-1-re nyerte meg a Barcelona a Manchester United ellen, Kassai Viktor játékvezetése mellett. Az UEFA indoklása szerint azért esett újra a választás a 90 ezres londoni arénára, hogy ezzel tisztelegjenek a 150 éves Angol Labdarúgó-szövetség előtt. Természetesen véletlenül sem a bevétel maximálizálása vezérelte a döntnököket…

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a BL-t?
Barcelona 31.4%
 
Real Madrid 13.3%
 
Manchester United 13.7%
 
Manchester City 1.6%
 
Bayern München 8.4%
 
Chelsea 11.7%
 
Juventus 7.0%
 
PSG 0.4%
 
Arsenal 7.4%
 
Milan 3.7%
 
Zenit 0.4%
 
más 1.1%
 

Hozzászólások
Mathe Attila 2012. szeptember 18. 13:40 (16)
Újonc
  20

„Gyerünk Barca ha minden klappol és matteo nem öli meg a focit akkor meglesz”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. szeptember 17. 16:39]
igyvan.mindeki ellen
Levente Török 2012. szeptember 17. 17:37 (15)
Újonc
  11
FORZA JUVE!!!!!
Hajrá Juventus Football Club!!!
Vaczola László 2012. szeptember 17. 16:52 (14)
Bajnok
  3779
Szerintem mi nekünk is meg van minden esélyünk a végső győzelemre!
galga galga 2012. szeptember 17. 16:51 (13)
Bajnok
  2506

„Gyerünk Barca ha minden klappol és matteo nem öli meg a focit akkor meglesz”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. szeptember 17. 16:39]
Nem a Chelsea lesz a Barca legfőbb riválisa,de ne aggódj mindenki azt fogja játszani a Barca ellen amit mi.Mást max a Real tud(ami eredményes is)
Hajrá Chelsea!!!
Pisti Steve 2012. szeptember 17. 16:51 (12)
Megszállott
  7570
Gyerünk Valencia!!! A legjobb 8 a cél.
Hajrá Valencia!!!
FC BARCELONA 2012. szeptember 17. 16:39 (11)
Rajongó
  1134
Gyerünk Barca ha minden klappol és matteo nem öli meg a focit akkor meglesz
Hajrá FC Barcelona!!!
galga galga 2012. szeptember 17. 15:46 (10)
Bajnok
  2506

„GLORY GLORY MU



Remélem mi nyerjük,DE ha nem akkor bárki csak NE a Barcelona...!



Bayern vagy az Arsenal megérdemelné,h megnyerje !!!”




[Hivatkozás: Kovác Caba 2012. szeptember 17. 13:09]
Hm,Arsenal miért is érdemelné meg?Évek óta semmit nem mutatnak a Bl-ben.A Bayernel totál egyet értek,az elmúlt évek alapján többször is megérdemelték volna,de egyszer sem jött össze.Ha idén nem mi nyerhetjük,akkor remélem a Bayern fogja.De persze ameddig játékban vagyunk,és van remény,addig hajrá Chelsea.
Hajrá Chelsea!!!
gábor dani 2012. szeptember 17. 14:50 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  26
Hajrá BARCA
Erdélyi Barnabás 2012. szeptember 17. 14:08 (8)
Rajongó
  582
Átigazolásnál is itt voltak csomóan , de most még többen lesznek , jönnek a jobbnál jobb meccsek, sok hír , csak ne az legyen belőle mint általában , hogy csak a veszekedés , divatmajmozás...
Hajrá FC Barcelona!!!
Erdélyi Barnabás 2012. szeptember 17. 13:58 (7)
Rajongó
  582

„. chelsea....”




[Hivatkozás: Robasztó Ferike 2012. szeptember 17. 13:55]
azért van ott a...
Hajrá FC Barcelona!!!
Robasztó Ferike 2012. szeptember 17. 13:55 (6)
Ígéret
  454

„Jönnek a divatkák , de hidd el nem csak a Barca-nal lesz így , Real , City...”




[Hivatkozás: Erdélyi Barnabás 2012. szeptember 17. 13:51]
. chelsea....
Erdélyi Barnabás 2012. szeptember 17. 13:51 (5)
Rajongó
  582

„itt a BL, újra sok lett a barca fan vagy mi? csapatverseny szavazásánál nem volt ennyi barca szavazat..




[Hivatkozás: Nagy Mélykúti Wg Ákos 2012. szeptember 17. 13:38]
Jönnek a divatkák , de hidd el nem csak a Barca-nal lesz így , Real , City...
Hajrá FC Barcelona!!!
Nagy Mélykúti Wg Ákos 2012. szeptember 17. 13:38 (4)
Rajongó
  998
itt a BL, újra sok lett a barca fan vagy mi? csapatverseny szavazásánál nem volt ennyi barca szavazat..
Hajrá Serbia U-21!!!
Márton Horváth 2012. szeptember 17. 13:10 (3)
Újonc
  83
Manchester united BL:4
Hajrá Manchester United!!!
Kovác Caba 2012. szeptember 17. 13:09 (2)
Újonc
  86
GLORY GLORY MU

Remélem mi nyerjük,DE ha nem akkor bárki csak NE a Barcelona...!

Bayern vagy az Arsenal megérdemelné,h megnyerje !!!
Hajrá Manchester United!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. szeptember 17. 12:31 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64175
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
19:22  Hummels megsérült a BL-döntő előtt18:50  Súlyos sérülés a Bayernnél18:14  Még nem adta fel a Siófok17:51  Fetrengtek a barcások a buszparádén17:20  A Bayern kiizzadta Heynckes 1. búcsúját16:15  Felbukik-e az utolsó akadályban a Milan?16:02  A Fradi nyerte a győri örökrangadót15:52  A Monaco már a BL-t tűzte ki célul15:23  Vilanova ismét elhagyja a Barcát14:45  Fergusont már nem érdekli Rooney14:28  Döntetlennel lett bajnok a CSZKA13:41  „A Real Madrid kudarcot vallott"12:25  Mancini utolsó szép gesztusa11:51  Így nézhet ki a jövő Manchester Unitedje10:40  Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!10:04  Beckham visszatérhet az Old Traffordra00:10  Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti20:54  Hosszú eltiltás vár Jérémy Ménezre  Enyhítettek a Málaga büntetésén  Del Bosque: Kiállok Casillas mellett  Júlio César: Eladnak a nyáron!  Most dől el Neymar sorsa  Az Auxerre-től igazol csatárt az Arsenal  A Rómáé az új Júlio César  Dupla teltház előtt játszik a Bayern  Wenger: ide nem jön Rooney!  Izgalmak a PL utolsó fordulójában is  Visszatérhet az Arsenal támadója  Arsenal: 70 milliós keret és Rooney?  Berlusconi: Allegri a Románál köt ki!Csü  Mourinho: hiányozni fog nekünk FergusonCsü  Mancini Nápolyban köthet kiCsü  Torres: visszatértem!Csü  Visszatér Carroll, Nasri, AquilaniCsü  Balotelli kiakadt és fogadkozikCsü  Inter: ez már nem sérüléshullám, ez átokCsü  Marco Rossi hosszabbított KispestenCsü  Ancelotti: tudni akarom, mi lesz velem!Csü  A PSG megtette ajánlatát CR-nekCsü  "A Chelsea 100 milliót költ a nyáron"Csü  Beckham is bejelentette: visszavonulCsü  Pénteken dől el az Eger sorsaCsü  Torres és Mata megdönthetetlen csúcsaCsü  Visszavonul a Real egykori védőjeCsü  Magyar edző nevétől hangos a világCsü  Egyetemek Kupája - ismét! Csatlakozz!Csü  Hivatalos: Lampard hosszabbított!Csü  A Bilbao 12 millió euróért igazolCsü  „A Real nem hagyja nyugton Heynckest”Csü  Hosszabbított az olaszok reménységeCsü  „Neymar csak a döntő után tárgyal"Csü  Riquelme góljáról beszél Dél-AmerikaCsü  Román öröm a zárt kapuk megúszása miattCsü  Lampard: Közel van a hosszabbításCsü  „Falcao 90 százalék, hogy a Monacóé"Csü  Tovább ül a „magyar átok" a BenficánCsü  NB I-es licenc további nyolc klubnakSze  Idén is európai kupát nyert a Chelsea!Sze  A győriek ingyen mehetnek az MK-döntőreSze  Őrizetbe vették a QPR sztárját!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók