„Tudtuk a mérkőzés előtt, hogy győznünk kell és reménykedtünk a
Tottenham Hotspur kudarcában – olvasható a spanyol tréner mérkőzés utáni
nyilatkozata az UEFA honlapján. – Tisztában voltunk vele, nehéz lesz a
csoport élén zárni, így inkább kihasználtuk a lehetőséget és néhány
fiatal számára biztosítottunk lehetőséget. Elégedett vagyok
teljesítményükkel, bizonyították, képesek helytállni a legmagasabb
szinten."
A hétvégén a Serie A-ban a Lazio otthonában elvérző és az éllovas Milan
mögött tízpontos hátrányba került kék-feketék mélyrepülése csak
folytatódott Brémában, és erre aligha magyarázat a sérüléshullám,
illetve a közelgő klubvébé. Benítez a kínos 0-3 ellenére nem látja
tragikusnak a helyzetet, pedig könnyen lehet megpecsételődött a csapat
sorsa.
„A klubvilágbajnokság megnyerése fontos célkitűzés, nem meglepő, hogy
egyesek már erre gondoltak a mérkőzés során – válaszolt a szakember egy
játékosai koncentrációját firtató kérdésre. – A kulcsfontosságú
találkozót a Twentével vívtuk két hete, amikor továbbjutottunk."
Az A-csoportban elért második hely azt jelenti, hogy a milánóiak többek
között a Real Madrid, Barcelona, Chelsea, Manchester United bombaerős négyesből
kaphatnak ellenfelet a legjobb 16 között, persze kis szerencsével a Schalke, a
Sahtar, vagy a mostanában gyengélkedő Bayern is útjukba kerülhet, de az Arsenal neve sem zárható ki.
„Mindegy, hogy egy-, kettő-, vagy három-nullára kaptunk ki, számtalan
játékosom bajlódik jelenleg sérüléssel, így örülök, hogy megúsztuk a
meccset újabb áldozat nélkül. Biztosak vagyunk benne,
hogy hamarosan fordulóponthoz érkezik szezonunk és amint legjobbjaink,
így Júlio César, D. Milito vagy Maicon visszatér feljavul
teljesítményünk."
Az állandó támadások kereszttüzében álló mester a Sky Italiának reagált a slágertémának számító, saját jövőjét firtató kérdésre: „Úgy gondolom, nem ezen a mérkőzésen és nem a klubvilágbajnokságon múlik jövőm az egyesületnél" – szögezte le Rafael Benítez.
| 1. | Tottenham | 6 | 3 | 2 | 1 | 18-11 | 7 | 11 |
| 2. | Inter | 6 | 3 | 1 | 2 | 12-11 | 1 | 10 |
| 3. | Twente | 6 | 1 | 3 | 2 | 9-11 | -2 | 6 |
| 4. | Werder Bremen | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-12 | -6 | 5 |
VIDEÓK! Képtelen volt feledtetni gyatra hazai szereplését az Internazionale, amely Róma után Brémában is megaláztatta magát. A kirúgás szélén álló Rafael Benítez edzette olaszok a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának utolsó...
Tovább a teljes cikkhez »
