Belháború a Realnál és Atlético-Barca

Létrehozva: 2013. május 10. 20:34
A jövő pénteki Király-kupa-döntő árnyékában zajlik a La Liga 35. fordulójának hétvégi fordulója, így az Atlético Madrid ugyan a Barcelonával rangadózik, de fél szemmel már a jövő hétre figyelhet. A katalánok egy győzelem segítségével bajnokok lehetnek, miközben a Real Madridnál egyelőre a belső háborúk viszik a prímet.


ESPANYOL-REAL MADRID, szombat 22:00 óra

A Real Madridnál a Bajnokok Ligája-elődöntőben való búcsúval mintha véget ért volna az idény. Ugyan hátra van egy Király-kupa-döntő a jövő héten, amelyen az idei egyetlen trófeáját gyűjtheti be, és a mérkőzéseit azóta is nyeri, de túlzott lelkesedés nem látható az együttesre nézve. A legutóbbi 6-2-es siker és az azt megelőző 4-3-as diadal során is egykedvűen futballoztak a pályán levők, José Mourinho pedig legalább olyan unottan figyelte a kispadról az eseményeket, mint a januári sérülése óta jegelt Iker Casillas. Ez azonban messze nem minden.

A Chelsea-vel nap mint nap szóba hozott tréner egyre mélyebb gödröt ás a spanyol fővárosban saját magának. A sajtóban egyre másra támadja játékosait, kezdve a szinte szándékosan a kispadon hagyott Casillassal, de Pepével is összetűzésbe keveredett. Ezzel úgy tűnik, hogy végleg elveszteni látszik azt az öltözőt, amelyet az elmúlt évek kiszivárgott, ellentétekről szóló hírei alapján talán soha nem sikerült teljes mértékben maga mellé állítania.

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez (Xabi Alonsóval és Raúl Albiollal együtt) a fokozó hangulat láttán békére intette az edzőt és a kritizált sztárokat, és hogy nyomatékot adjon szavainak, szokatlan módon az együttes összes eheti sajtótájékoztatóját lefújatta. Pontosan azért, hogy ne kezdődjön újabb fejezet a sárdobálásban.

Tisztán látszik, hogy négy fordulóval az idény vége előtt a Santiago Bernabéuban már nem egészében a soron következő bajnokin van a hangsúly, és azon, ki játszik vagy ki nem. Olyan ez, mint a veszett fejsze nyele, Mourinho 2016-ig szóló szerződése ellenére mintha távozását készítené elő, de addig is feléget maga mögött mindent. Persze elnézve azt, hogy a Barcelona biztos bajnok lesz és a BL-től búcsúztak, nem sok biztatóval szolgál.

Jelen állás szerint korszakváltás következhet a nyáron Madridban, új csapat épülhet.

De ne csak a királyiak belső ügyeiről, hanem a háttérbe szorult hétvégi bajnokiról is szó essen, a csapat a biztos bennmaradó Espanyolhoz látogat. Ami biztos, hogy a szerdán bokasérülést szenvedett Mesut Özil kimarad, azóta sem tudni, hogy mennyire nagy a baj, csak annyit, hogy rosszul érkezett a földre és azonnal hordágyon vitték le 5-2-es állásnál. A Király-kupa-döntő számára így továbbra is kérdőjel. Álvaro Arbeloa, Sami Khedira és Marcelo mind visszatérhet, Sergio Ramos viszont térdével egyelőre pihen. Őt Ricardo Carvalho pótolhatja.

A barcelonaiak az utolsó 26 fordulóban szerzett 36 pontjukkal feledtették a nehéz kezdést, már se előre, se hátra nincs igazából miért hajtaniuk. Két góltalan mérkőzés után ezúttal kihasználhatják a madridi gondokat és legalább betalálhatnak a mostanában megingatható védelemnek. Három kimadóval számolnak egy kapussal, egy védővel és egy középpályással. Életvesélyes csatáruk nincs, a legjobb támadójuk Sergio García 24 bajnokin 7 találattal.

A Real Madrid várható kezdőcsapata: López - Nacho, Varane, Carvalho, Marcelo - Essien, Modric - Di María, Kaká, Ronaldo - Higuaín.

ATLÉTICO MADRID-BARCELONA, vasárnap 19:00 óra

Ha május helyett mondjuk januárt írnánk, óriási rangadóról beszélhetnénk, így is az lesz, de hiányzik majd egy dolog vasárnap, a tét. A Barcelona ugyan mindenképpen megnyeri a bajnokságot, ha győz a fővárosban, de még három további lehetősége lesz átlépni a célvonalon. Az Atlético Madrid számára pedig a harmadik hely már most borítékolható, a Real túl messzire került, hátulra pedig már hónapok óta nem kell tekintgetni.

A Matracosok a tavaly tavaszi diadalmenet után az idén mindent feltettek a La Ligára és alapvetően nem érheti szó a ház elejét. A jelenlegi 72 pont 16-tal több, mint amit a teljes tavalyi idényben gyűjtöttek, és a 28 kapott gól messze a legjobb védelmet jelzi. Nyolccal kevesebbet nyelt, a Realnál, kilenccel a Barcelonánál, és 15-tel az összes többi csapatnál. Viszont nem sikerült megszorítani a nagy városi riválist, pedig ha valamikor, most lehetett volna.

Az első bajnoki derbit simán, a másodikat pedig Cristiano Ronaldót és egy sor kezdőjátékost nélkülöző ellenféllel szemben is elbukta. Ezzel tovább él a sorozat, utoljára 2008-ban fordult elő, hogy egy harmadik szereplő beleszólt a két nagy dolgába és valamelyik előtt végzett, míg az Atlético utoljára 1996-ban, tehát 17 évvel ezelőtt zárt a blancók előtt. Nem hiába mondogatják, hogy spanyol bajnokság, kétcsapatos bajnokság...

A Barcelona megszorítása presztízskérdés, de a kupadöntő előtt öt nappal nem biztos, hogy létfontosságú a tabellára pillantva. „A Calderónban mindig nehéz nyerni, az Atlético ott van a jövő évi Bajnokok Ligájában és kupadöntőzik. Rengeteg ideje lesz felkészülni utóbbi mérkőzésre, és biztos vagyok benne, hogy megnehezítik majd a dolgunkat" – hessegetette el a gondolatot, hogy egy tartalékos ellenfelet látnak majd vasárnap Thiago Alcántara.

„A bajnokság nagy értékkel bír, egész idényben a győzelemért harcoltunk és most visszaszerezhetjük, amit tavaly elbuktunk – tette hozzá arról a címről, amely egy karnyújtásnyira van a csapattól, és amelyik a negyedik lehet az elmúlt öt évben, összesen pedig a klub történetében a 22. lehet (a Realnak 32 van). – A sok siker közepette elveszítheti értékét egy-egy trófea, de higgyék el, ez a csapat most nagyon ki van éhezve a végső diadalra."

A vendégeknek már más cél nem maradt a BL-től való megalázó búcsú és a kupelődöntőben történt kora márciusi kieséssel. A Barcelona rendkívül magas mércéjével nézve kudarcosnak nevezhető év végén sem hallani botrányokról, belső ellentétekről és szétesésről, mint a Real Madridnál, sőt, feltűnően nagy a csend a Nou Campban.

Mivel az utolsó igazán kiemelkedő mérkőzését játssza az idényben az együttes, Tito Vilanovának nincs különösebb oka, hogy bárki pihentessen vagy kíméljen. A sérüléséből lassan lábadozó Lionel Messi ezúttal a kezdőbe várható, mellette Pedro, Tello, David Villa és Alexis Sánchez közül bármelyik kettő partnere lehet. Hátul Victor Valdés lábfejsérülése továbbra is körön kívül tartja, ahogy egyre valószínűbb, hogy Carles Puyol idénye is véget ért. Javier Mascherano a héten már teljes edzésmunkát végzett, ő kérdéses, de legfeljebb pados lesz vasárnap estére.

Diego Simeone dolgát könnyíti, hogy teljes a keret, és mivel a vezetőedző nem szívesen rotál, de ezúttal bolond lenne mindenkit erőltetni, akivel jövő pénteken esetleg egy újabb idényt zárhat le trófeával a zsebében. Éppen ezért egy-két csere nem elképzelhetetlen, ám többnyire a legjobb kezdő jósolható, mégis a Barcelona érkezik.

Az a Barcelona, amely ellen nem ül a csapaton évtizedes átok, mint a Real Madriddal szemben, de az utolsó öt egymás ellenit így is elbukta, mégpedig volt közte súlyos, 3-0-s, 5-0-s és 4-1-es vereség is. Igaz, mind a Nou Campban, a Calderónban rendszeresen megizzasztják, így 2010. februárjában meg is verték őket 2-1-re.

Az Atlético Madrid várható kezdőcsapata: Courtois - Juanfran, Miranda, Díaz, Luis - Gabi, Tiago - Rodríguez, García, Turan - Costa.

A Barcelona várható kezdőcsapata: Pinto - Alves, Piqué, Adriano, Alba - Iniesta, Busquets, Xavi - Villa, Messi, Tello.

LA LIGA, 35. FORDULÓ:

péntek:

Levante-Zaragoza 21:00 óra

szombat:

Athletic Bilbao-Mallorca, 16:00 óra
Real Valladolid-Deportivo La Coruna, 18:00 óra
Osasuna-Getafe, 20:00 óra
Espanyol-Real Madrid, 22:00 óra

vasárnap:

Rayo Vallecano-Valencia, 12:00 óra
Real Betis-Celta Vigo, 17:00 óra
Atlético Madrid-Barcelona, 19:00 óra
Málaga-Sevilla, 21:00 óra

hétfő:

Real Sociedad-Granada, 22:00 óra

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1 FC Barcelona 34 28 4 2 105 37 68 88
2 Real Madrid 35 25 5 5 95 36 59 80
3 Atlético Madrid 35 22 6 7 61 28 33 72
4 Real Sociedad 34 16 10 8 62 43 19 58
5 Valencia CF 34 16 8 10 58 50 8 56
6 Málaga CF 35 15 8 12 49 45 4 53
7 Real Betis 34 14 7 13 51 54 -3 49
8 Getafe CF 34 13 8 13 42 51 -9 47
9 Sevilla FC 34 13 7 14 52 47 5 46
10 Rayo Vallecano 34 14 4 16 43 57 -14 46
11 RCD Espanyol 34 11 10 13 42 46 -4 43
12 Levante UD 34 11 8 15 36 53 -17 41
13 Real Valladolid 34 10 10 14 45 50 -5 40
14 Athletic Bilbao 34 10 8 16 38 60 -22 38
15 Granada CF 34 9 8 17 30 51 -21 35
16 Osasuna 34 8 9 17 28 42 -14 33
17 Real Zaragoza 34 9 6 19 35 53 -18 33
18 Deportivo La Coruña 34 7 11 16 44 65 -21 32
19 Celta de Vigo 35 8 7 20 34 51 -17 31
20 RCD Mallorca 34 7 8 19 37 68 -31 29
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu