Becks nem kér a londoniak érdeklődéséből

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 30. 12:05
Álom, álom, édes álom! Valószínűleg ez járhatott a West United egyik vezetőjének fejében, aki arról ábrándozott, hogy csapatához csábítja David Beckhamet. A londoni klub ugyanis konkrét lépést nem tett az ügy érdekében, de valószínűleg amúgy is felesleges lett volna. Az angol futball ikonjának szóvivője legalábbis ezt nyilatkozta és egyszersmind ki is ábrándította a WHU-t.


 

A brit sajtó az elmúlt napokban írt arról, hogy a WHU tervbe vette Becks megszerzését. A londoniak jövő tavasszal számítottak volna az angol válogatott korábbi csapatkapitányára, lévén abban az időszakban szünetel az észak-amerikai bajnokság, az MLS.

A 35 éves középpályás a legutóbbi két tengerentúli szünet idején az AC Milanban szerepelt, ott is szenvedett idén súlyos Achilles-ín sérülést. Emiatt ki kellett hagynia a dél-afrikai világbajnokságot. A West Ham remélte, sikerül meggyőzni arról a londoni születésű játékost, hogy 2011-ben az angol főváros együttesét válassza a milánóiak helyett.

„Hízelgőnek tartjuk ezt a hírt, de velünk nem vette fel a kapcsolatot a West Ham. David amúgy is jól érzi magát a Los Angeles Galaxynál, nagyon várja már, hogy augusztus 9-én visszatérjen a csapathoz!” – jelentette ki David Beckham szóvivője.
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu